Kultúra

2017.02.14. 18:20

Viseletek tiszta forrásból

Gyenesdiás - Hagyomány a divatban címmel népi iparművészeti viseletkiállítás nyílt Gyenesdiáson, a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozat keretében a Rezes házaspár alkotásaiból.

Keszey Ágnes

Rezesné Czinderi Andrea és Rezes Gábor már évekkel ezelőtt elkötelezte magát a magyar hagyomány ápolása mellett. Rezes Gábor népzenészként számos hazai és nemzetközi rendezvényen vett részt. Eredeti foglalkozása agrármérnök, de a népi hagyományok ápolásával kezdett foglalkozni, néptáncos és népzenei előadásokat tartani, a tárgyi kultúra életben tartásáért tevékenykedni.

Rezes Gábor népzenei műsorral is készült a megnyitóra Fotó: Hársfalvi György

Rezesné Czinderi Andrea művelődésszervező és pedagógus diplomával rendelkezik, ám ő is váltott: megismerkedett a gyapjúszövéssel és a gyöngyfűzéssel, majd népi kismesterségek szakoktatója oklevelet szerzett. Alkotásai zsűrizettek.

Jelenleg viseletek készítésével foglalkoznak, a gyenesdiási kiállításon mintegy 30 zsűrizett munkájukat tárták a közönség elé. Hagyományos motívumokat őrző, ugyanakkor a mai kor divatjába illeszthető öltözeteket terveznek, mindig szem előtt tartva a „tiszta forrásból" követelményét. Ez a szemlélet jóval megelőzte a néhány éve meghirdetett „Gombold újra" mozgalmat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!