Kultúra

2017.01.15. 20:40

Viszályok nélkül, együtt - Hagyományteremtőnek szánták az évköszöntő zenés estet

Zalalövő - Első alkalommal tartottak újévköszöntő zenés estet a városban. A szombati rendezvényen operett- és musical-slágerekkel szórakoztatták a közönséget.

Gyuricza Ferenc

Az est fellépői a korábban az Operett Színház tagjaként is dolgozó Pohly Boglárka, illetve Takács Roland voltak.

Közös műsoruk előtt a város polgármestere, Pintér Antal mondott köszöntőt. Ebben egyebek mellett az elmúlt esztendő eredményeit - beruházásait, valamint komfortérzet-javító intézkedéseit - is számba vette, illetve megemlítette a reményeik szerint 2017-ben megvalósuló fontosabb beruházásokat. Ezek közül legjelentősebbnek a helyi szennyvíztelep rekonstrukciója és a hálózat korszerűsítése ígérkezik, amelynek együttes összege az egymilliárd forintot is megközelíti.

A szombat esti műsor fellépői: Pohly Boglárka és Takács Roland  Fotó: Gyuricza Ferenc

- Azt kérem minden zalalövői polgártól, hogy továbbra is kerüljük el a viszályokat, s dolgozzunk együtt városunk fejlődéséért, új munkahelyek teremtéséért, a családok boldogulásáért, a helyi közösségek, hagyományok megőrzéséért, hogy Zalalövő minden polgárával együtt nyertese legyen a 2017-es esztendőnek - zárta szavait a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!