Zámbó Zoltán nem csak tanárként, hanem íróként is maradandót alkot

Őszintén szólva, nekem is az aggódás az első gondolatom: ezt a törékeny, szerény megjelenésű embert a felvágott nyelvű, vagány diákok szőröstől-bőröstől megehetik, ha nem vigyáz. Merthogy beszélgetőpartnerem Zámbó Zoltán, a keszthelyi Vajda János Gimnázium matematika-földrajz szakos tanára. Tanárnak lenni sosem volt könnyű, ma meg talán mintha fokozott veszély lenne a tekintély túl gyors elvesztése.

Zámbó tanár úr szerencsére nem osztja a véleményemet. Szereti a tantárgyait, s valószínűleg ez a kulcs a gyerekek érdeklődésnek felkeltéséhez, kiérdemléséhez. Különösen a földrajz játszik a kezére: világokat nyithat meg a diákok előtt, nem véletlen szorgalmazza a kirándulásokat. Találkozásunk apropója mégsem ez, hanem az a karcsú könyvecske, aminek hófehér címlapján egy madár ül, testén felhők rajza dereng. A szerző ugyanis e földön szeretnaranye az égiekkel jóban lenni, s erre inti olvasóit is. (Félig meddig kolléga egyébként, hiszen az irodalommal nagy barátságban lévén, számos újságnak írt, sok helyütt jelentek meg írása, többek között a Zalai Hírlapban is.)

Amit csak ő mondhat el. Zámbó Zoltán, kezében a legújabb kötete Fotó: A szerző

– Zöld gondolkodású ember vagyok, a Földért is szeretnék tenni, ha másképp ne, az írásaimmal. Érthető, hogy a megélhetésért való hajszában nem figyelnek oda az emberek nagyobb összefüggésben jelentkező problémákra. Ezért kell nekem. A Kapu kiadó látott a gondolataimban fantáziát, azóta is ők adják ki a munkáimat,

A példányszám persze nem túl magas, „a vámpíros könyvekre nagyobb az igény” mondták neki a kiadó szerkesztői. A környező boltokban azért megtalálják a leendő olvasók a Sorsdöntő kérdéseket. Nagyigényű címne hangzik, pedig napi gondokra reflektál benne Zámbó Zoltán. Természetéből, meggyőződéséből adódóan a vallás, a hit megoldásait kínálja fel, anélkül, hogy tolakodna. Szól az információ súlyáról, a hiteles istenkép kimunkálásáról, az ítélkező vallási meggyőződésről, az ember boldogságkereséséről, annak zsákutcáiról adja közre évtizedek alatt kiérlelt gondolatait. Mindenki szeretné tudni, honnan jövünk, van-e folytatás. Nehéz belenyugodni, hogy csupán ennyi lenne az élet... Szerinte a végtelen munka egy szakasza a földi lét. Semmi akadálya, hogy Isten országát itt építsük, állítja.

– Azt mondják, zuhanó repülőgépen nincsen ateista....

A lényeg az, hogy a teremtést és az evolúciót egyszerre, egymás mellett lehetséges értelmezni.

Ő maga is kereste a saját hitéleti közösségét, pontosabban azt a vallási koherenciát, ami nem kirekesztő, nem büntető, hanem elfogadó, belátó, s valóban tiszteli az emberi esendőséget. Maradt Jézus életműve és a szociális érzékenység. És Gandhi megértő, szilárd szemlélete.

Szót ejtünk közben a krisztusi történetet feldolgozó evangéliumokról, köztük azokról, amelyekből végül nem lett egyházi kánon.

Vajon miért alakult ki a kereszténység? Hangosan gondolkodunk.

Ellenhatásként, mondja, a római birodalom dekadens, kiüresedett világa ellen. Szóba hozza Senecát, a nagy sztoikus filozófust, aki hiába ostorozta a tomboló Néró császár és a hozzá megalkuvóan, haszonlesően dörgölőző udvari nép működését. Az életébe került. A kereszténység a szegények szellemi menedéke lett a kezdetekkor, sőt, talán az ma is.

De honnan Zámbó Zoltán sokfelé ágazó érdeklődésének az indíttatása?

Balaton-felvidéki családból származik, intelligens, dolgos, egymást nagyon szerető, földdel bánók gyermeke. A kőműves apa és a háztartásbeli anya számára nagy kincs volt a tudás. (Ezért nem érti a diákok helyenkénti közömbösségét.) A tanár úr hétvégente hazatér, hogy segítsen egyedül élő édesanyjának.

– Nagy szerencsém volt az általános iskolai matematika tanárommal – ad magyarázatot a hivatás választásról, amikor a keszthelyi sétáló utca egyik cukrászdájába telepszünk. – Esztergomban tanító székely ember volt, aki szókimondása miatt távozni kényszerült a Duna-parti városból. Így került Kővágóörsre. Ott pedig diákolimpikont nevelt, és a matek olthatatlan szeretetét plántálta tanítványaiba. Veszprémben középiskolát, Szegeden egyetemet végzett. Miért olyan messze? Úton volt épp, a buszon szólt a rádió, hallotta a szegedi földrajz szakos egyetemisták utaznak szerte a világba, akkor épp Odesszába. Eldőlt, néhány év múlva maga is megjárhatta a Fekete-tengeri várost.

A pedagógiai hitvallása alapja a szeretet, állítja határozottan. Ha a diák érzi, hogy nyitottan fordul felé a tanár, nincs fegyelmezési gond. Sokszor évek múltán derül ki, a tanuló mégiscsak odafigyelt arra, amit az órákon hallott, csak akkor nem látszott rajta.

– Nyitott, türelmes, empatikus felnőtteket szeretnék nevelni, akik nem a pénzt értékelik, hanem a barátságot, az emberséget is. Többre tartja az érzelmi intelligenciát, mint a lexikális tudást. De ez már nem is meglepő, nemigaz?