Két generáció folytatja a kosárfonó mesterséget Lentiben

Ritka példa a Lentiben élő Dulics Margit kosárfonó és unokája, Gerzsényi Gina, náluk az unoka folytatja a nagymama mesterségét.

Fodrász szeretett volna lenni, de a család helyzete nem tette lehetővé, hogy továbbtanuljon. Édesapja mesterségét, aki szabó volt, sem szerette volna folytatni annak idején Dulics Margit. Az 1960-as években megnyílt ruhagyár helyett ő a kosárfonást választotta.

- 1968 júniusában kerültem az akkoriban megnyílt üzembe. Hamar kiderült, hogy jó kézügyességem van ehhez, gyorsan megtanultam a fortélyokat - mesélt a kezdetekről Dulics Margit. Az Alföldről jöttek oktatók, ott nagyobb hagyománya volt akkor a kosárfonásnak, mint nálunk, ahol csak a házaknál, magáncélra készítettek használati eszközöket. Így ők tanították a fonást, köztük a leendő férjem is, akivel az üzemben ismerkedtünk meg.

- Három hónap után már rendesen dolgoztunk, varró-, ruhás- és autóskosarat készítettünk, de például bevásárlókosarat nem, arra nem volt megrendelés. 1983 után vállalkozók lettünk, ott már többfélét csináltunk, vásárokra jártunk, amihez választék is kellett. Motivált, hogy minél többféle terméket megtanuljak elkészíteni. Akkoriban a gyárban egy teljes kosár áráért 9 forint 20 fillért kaptunk, arra gondoltam, ha 70-80 forintért el tudunk adni egy kosarat, mennyivel többet kereshetünk. Ez ma már nevetséges összegnek tűnik, de ilyen árak voltak. Belevágtunk, igaz a 80 helyett 40 forintért adtuk el darabját a kereskedőknek, de nagyon lelkesen dolgoztunk így is. A vásárokon pedig akár 150 forintot is kerestünk, úgyhogy volt értelme belevágni.

Készülnek a kosarak Dulics Margit (balra) kosárfonó műhelyében, a munkában unokája Gerzsényi Gina  sokat segít neki Fotó: Korosa Titanilla

Dulics Margit már 48 éve fonja a kosarakat, mint mondta, voltak jobb és rosszabb időszakok. Ma újra reneszánszukat élik a természetes anyagokból készített tárgyak és a kosárfonás is népszerű. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Margit rendszeresen tart tanfolyamokat megyeszerte és Szlovéniában is.

Mégis felmerül a kérdés, hogy egy végzős gimnazista miért ezt a szakmát választja?

- Az unokám hét éves volt, amikor előállt a kéréssel, tanítsuk meg kosarat fonni - mondta Dulics Margit. - Nyolc évesen már sokat segített egy gyerekeknek szóló programon. Talán bele is ivódott ez a mesterség, hiszen többször a zajos műhelyben aludt a mózeskosárban.

- Mindig azt hallottam a nagymamától, hogy a kosárfonást aztán ne csináljam, mert nagyon nehéz és jól keresni sem lehet vele - vette át a szót Gerzsényi Gina. De amikor eljött a szakmaválasztás ideje, mégis emellett döntöttem. Tetszett, ahogy a mamáék jártak oktatásokra és tanítottak, nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is. Érettségi után Budapestre a Hagyományok Házába jelentkeztem OKJ-s képzésre. Oda járok jelenleg is. Az iskola két éves, többnyire gyakorlatot tanulunk, de van elméleti része is, amiben szó van például a vessző előállításáról, betegségeiről, tárolásáról, áztatásról, hogyan kell hántolni és el kell tudni mondani, hogyan készül el egy kosár, amit megfogalmazni jóval bonyolultabb, mint elkészíteni.

Gina is elismeri, hogy nem gyakori manapság, sőt inkább furcsa, hogy egy középiskolás kosárfonó szeretne lenni.

- Bajban voltam amikor választani kellett. Irodában ülni nem szerettem volna, a kézművesség érdekelt és ahol alkotni lehet - mondta Gina. - De nincs olyan nagy rajztehetségem, így maradt a kosárfonás. Szeretném ezt a mesterséget játszóházakba, óvodákba, szakiskolákba elvinni. A bemutatókon többen ódzkodnak, de vannak, akik beszállnak a fonásba és tetszik nekik. Ma mindenki egyetemre akar menni, persze, meglepődnek, hogy kosárfonást tanulok, de közben azt látom, hogy tetszik is nekik. Nyilván felteszik a kérdést, hogyan lehet ebből megélni, de szerintem el tudok boldogulni. Idén tervezem elkezdeni a népi játszóház vezetői tanfolyamot, hogy a gyerekeket bevonhassam ebbe a dologba. Kevesen vagyunk fiatalok, akik kézművességgel foglalkozunk, a képzésen például nincsen korombeli, én vagyok a legfiatalabb, húsz évesen. Tízen vagyunk, mindenki csak hobbiként tanulja, az utánam lévő legfiatalabb 34 éves, de van köztünk nagymama is. Ketten vagyunk, akik szeretnénk tovább csinálni. Talán majd leszünk többen is. Én azon vagyok, hogy megszerettessem ezt másokkal és ne nézzenek rám furcsán. Attól még, hogy valaki kosarat fon, nem jelenti azt, hogy nem élheti ugyanúgy a fiatalok életét. Attól még, hogy nincsen doktori cím, vagy egyetemi végzettség, nem kevesebb az ember. Többen lenézik a kosárfonót, hiszen idősek csinálták, nehéz, koszos munka, de nem azért tanulom ezt, mert máshova nem mehettem volna, hanem, mert kell, hogy legyen jövője. Egyébként a fiataloknak is tetszenek a fonott termékek, divatja is van, persze nem krumplis kosarat keresnek, hanem nekik valódísztárgyakat.