Lenti

2016.04.28. 11:35

Mintegy hatszáz önkéntes szedte a szemetet

Lentiben mintegy hatszázan csatlakoztak a a „TeSzedd 2016 – önkéntesen a tiszta Magyarországért” szemétszedési akcióhoz.

Korosa Titanilla

A településen nagy hagyománya van már a programnak, 2013 óta folyamatosan megszervezik és a csatlakozó száma sem csökken az évek előre haladtával, vagyis a helyi oktatási-nevelési intézmények, cégek, hivatalok, civil szervezetek képviselői nagy számban csatlakoznak a szemétszedéshez. A résztvevők a munkához idén is kaptak felszerelést, kesztyűket és hulladékgyűjtő zsákokat.

Az időjárás is kegyeibe fogadta a csatlakozókat, legalábbis az eső nem esett. Az önkéntesek reggel a Rendezvénytéren gyűltek össze az indulás előtti egyeztetésre, itt Horváth László polgármester köszöntötte őket.

A postahivatal dolgozói is csatlakoztak az akcióhoz. (b-j) Simon Istvánné, Tóth Zoltánné, Tóth Róbert, Kovács Szilvia, Móriczné Bécs Etelka és Görög Lászlóné

A Városi Idősügyi Tanács képviseletében Fövényesi Jánosné, Györe László és Kancsal Jánosné a buszmegálló környékén szedte a szemetet

- Több mint 25 szervezet jelentkezett ez alkalommal a szemétszedési és szemléletformáló akcióra, hogy munkájukkal tisztábbá tegyék környezetünket - mondta Horváth László polgármester. - Évek óta sikeres a városban a Te Szedd! akció, de szerencsére Lentiben nem kell több tonna szeméttel számolni, ez annak is köszönhető, hogy vigyázunk környezetünkre. Ezúton is kérek mindenkit, hogy akik az akcióban nem is vesznek részt, de az év további napjain ügyeljenek arra az eredményre, amit ezen a napon megteremtünk.

A munka lépcsőzetesen zajlott időben, a csoportok egy része már reggel megkezdte a szemétszedés, míg az iskolások a nap folyamán a kijelölt területeken tevékenykedtek. A város belterülete mellett a városrészekre és Lentihegyre is kiterjedt az önkéntes szemétgyűjtési akció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!