Lóerő

2017.06.08. 12:40

Az önvezető autók megváltoztatják a világot is

ZALAEGERSZEG - Az önvezető autók alapvetően megváltoztatják a közlekedést és az életünket. Ezt dr. Gernot Spiegelberg, a Siemens stratégiai kutatásvezetője fogalmazta meg a minap megrendezett egerszegi Mobil járműipari kiállításon és konferencián.

Arany Gábor

Néhány a professzor által felsorolt alapvető változásokból. Ma még a családok jelentős beruházása gépjármű megvásárlása. A gépkocsikat azonban csak egész élettartamuk töredéke alatt használják ténylegesen közlekedésre. Gondot jelent a tárolása, a rendszeres szervizelése, és nem mindig ott áll rendelkezésünkre, ahol éppen szükségünk van rá. Az autómegosztó rendszerek, különösen az önvezető autók megjelenésével azonban nem kell már birtokolni a gépjárművet, mert szinte bárhol és azonnal a rendelkezésünkre áll. Az autó birtoklása helyett a mobilitás szolgáltatójára támaszkodunk, az ő feladata lesz az igényeket és a kínálatot összehangolni a legoptimálisabb módon. Ez pedig átalakítja a piacot is, hiszen a gyártók a járművek szolgáltatóival kerülnek majd kapcsolatba, az ő igényeiket igyekeznek kielégíteni. Ezért a járművek kialakítása is egészen más lesz, mint amit ma értünk alattuk. Ezek a járművek tisztán elektromos hajtásúak lesznek és önállóan töltik fel magukat, a mobilitást szolgáló technológiában a belső égésű motor a múlté lesz.

 

Az elektromos, önvezető autók megjelenésével a napjaink közlekedését jellemző dugók és fokozott légszennyezés is csökken. Emellett kevesebb gépjárművel kiszolgálhatók az utazási igények. Az önvezető autók kevesebb parkolóhelyet igényelnek, hiszen folyamatosan úton vannak, szállítják az utasokat. A felszabaduló helyek pedig akár parkosíthatók, a városok élhetőbbé válnak. Ráadásul olyanok is használhatják az önvezető autókat, akik nem szerezhetnek jogosítványt életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt. A vezetés élménye helyébe az utazás élménye lép mindez teljes körű informatikai hozzáféréssel kiegészülve, hiszen a jármű felismeri az utasát és személyes profiljához igazodva biztosítja számára az internetes szolgáltatásokat. A jövőben a mobilitásszolgáltatók versenyére alakul át az autózás, ami a világot drasztikusan meg fogja változtatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!