Lóerő

2016.06.10. 15:39

„Egy Lada VFTS az azért egy Lada VFTS, annak nincsen párja!” - Zalai ladások találkozóján jártunk

Zalaegerszeg - 1966-ban határozták el a Szovjetunióban, hogy egy olyan autógyárat kell létrehozni, mely alkalmas a hatalmas területű, és több százmilliós lakosságú ország személygépkocsi ellátottságának növelésére.

Mikó-Baráth György

Ezért született meg a Lada gyár, melynek autói az egész keleti blokk egyik legelterjedtebb, legsikeresebb modelljei lettek. Sikerük napjainkban sem múlt el, hiszen még mindig láthatunk az utakon közlekedő Ladákat. Így nem csoda, hogy pár éve a Belga rapegyüttes is írt egy számot az „orosz csoda" tiszteletére. A Zala megyében is tovább élő „Lada-kultusz" élő példája a már lassan 3 éve alapított Zalai Lada Club. A múlt hétvégén megrendezett kétnapos találkozójuk előtt találkoztunk a csapat egyik vezetőjével, Jekisa Dominikával.

- Az alapítás időpontjával kapcsolatban sem Simon László (Dominika mellett szintén a társaság vezetője), sem én nem tudok pontos választ adni. Valamikor 2013 júliusában jött létre  a csoport a közösségi hálón. Én fantáziáltam már arról, hogy jó lenne egy Ladás csapat Zala megyében is, és 2013 júliusában hirtelen azon kaptam magam, hogy bevettek ebbe a bizonyos csoportba. Már 229 tagunk van! A közel 3 év alatt jó pár találkozónk volt, és jelenleg már úgy alakítjuk a programot, hogy valamilyen más rendezvényhez legyen igazítva.

A mostani program, bár nem teljesen úgy sült el, mint azt Dominikáék tervezték, mégis örömmel nyugtázta, hogy nagy volt az érdeklődés, hiszen több mint egy tucat ladás csatlakozott a ZLC rendezvényéhez.

Riportalanyunk elmesélte, hogy elég vegyes a csapatuk, hiszen vannak „ex-ladások", de olyanok is, akiknek több darab is a tulajdonukban van.

Jekisa Dominika

- Ha kor alapján tekintjük a csapatot, szintén elég sokszínű, viszont talán a fiatalok vannak többségben - osztotta meg a kissé meglepő információt Dominika, de ahogy a helyszínre érkeztek az újabb és újabb klubtagok, nekünk is be kellett látnunk a klub vezetőjének igazát. Jó példa volt erre, hogy pont egymás mellé parkolt a mostani találkozó „korelnöke", Mónok István, és legifjabb tagja, a 17 éves Takács József. Istvántól megtudtuk, hogy autója is az egyik legkorosabb darab a csapatban, viszont családi ereklye, ő is édesapjától kapta, s mindvégig nagyon vigyáztak rá. Mindig garázsban tartották, ennek is köszönhető a szép állapot. József elmondta, hogy még nincs meg a jogsija, így sajnos még nem a saját Ladájával érkezett, de nagyon várja már, hogy végre sofőrként és tulajdonosként csatlakozzon a ZLC-hez.

Megkérdeztük a szintén még csak húszas éveinek elején járó Dominikát, hogy mit gondol, mi a Lada sikerének kulcsa a fiataloknál, valamint ő miként "esett szerelembe" az egykori szovjet jelképnek számító gépjárművek iránt.

Mónok István és Takács József

- Már kiskoromban kialakult bennem a Ladák iránti „szerelem", és ahogy idősödtem, ez egyre erősebbé vált. Az első autó, amire emlékszem, egy vajszínű 2105-ös „kocka Lada" volt, ami bár sok bosszúságot okozott anyuéknak, mégis szerettem. Az igazi kötődés akkor alakult ki, mikor apu vett egy „hegyrejárós bontószövekevényt", ami több évig meg is volt, és azt vezettem először. Tipikus „vasas" jármű volt, akkora lyukakkal, csoda volt, hogy nem estünk ki rajtuk. Mindenkinek örök emlék marad, hogy mit vezet először, ekkor döntöttem úgy, hogy ha „nagy leszek" lesz egy (vagy kettő) Ladám. Sajnos mára a legtöbb Lada idősebb még nálam is, ennek ellenére a hozzám hasonló fiatalok még mindig szeretik. Ez azért lehet, mivel más autókhoz képest olcsóbb hozzá az alkatrész, még ha sokszor többet is kell rajta dolgozni. Korukhoz képest strapabíróak, sokan szeretik szlalomon, illetve más versenyeken is használni. Meg hát egy Lada VFTS az azért egy Lada VFTS, annak nincsen párja!

Végül arról kérdeztük Dominikát, mik a klub legfőbb tervei a jövőre nézve.

- Szeretnénk a közeljövőben hivatalosan is létrehozni a Zalai Lada Clubot, mint egyesületet. Facebookos oldalunknak köszönhetően már elég sokan ismernek minket, de még közel sem annyian, mint a legnagyobb magyar ladás klubokat. Ha sikerül hivatalosan létrehoznunk az egyesületet, akkor már talán nagyobb ismeretségre is szert tehetünk. S így lehetőségünk is lehet nagyobb horderejű rendezvények szervezésére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!