Lóerő

2012.06.08. 04:58

Elitnek készült a négylámpás

A Zsiguli csúcsmodelljének számító 2103- as szérián belül is luxuskivitelű ikerlámpás rejtőzik a Zalai Hírlapban már többször is bemutatott Horváth Tamás garázsában.

Horváth-Balogh Attila

Az autó Ukrajnából került a korpavári veteránautóshoz, akinek sokat nem kellett csiszolnia rajta, jó állapotban volt. Mivel az 1972-ben készült autó az átlagnál sokkal kidolgozottabb, vélhetően az egykori Szovjetunió helyi tótumfaktumainak gyártották, a kisember ilyen autóhoz biztosan nem fért hozzá.

– Ez a 2975. 1500-as Zsiguli, ami azt jelenti, hogy a gyártott menynyiség nagyságrendjét tekintve – kis túlzással – az elsők között készült – magyarázta Horváth Tamás. – S hogy ez így van, könynyen ellenőrizhető, ha megnézzük az alvázszámot – hozzáteszem, annak, amit a karosszérialemezbe ütve találunk, csak akkor van hírértéke, ha tudjuk, hogy ma Magyarországon százezres számsorú Zsigulik futnak az utakon. Bátran mondom: ilyet a világban nem találni, nem hogy Magyarországon. Festése az eredeti, persze, vannak rajta kisebb hibák, karcok és sérülések, de azért én megnézném napjaink autóit, hol lesznek, és hogyan fognak majd kinézni 40 év múlva.

Horváth Tamás elárulta: a kárpit is a régi, a gyönyörű vörös műbőr ülések szintén gyáriak, ahogy az ikerlámpás VAZ-okból (merthogy ez a típusjelölése Ladáknak, Zsigáknak egyaránt) egyébként jól ismert faberakással díszített műszerfal is. A mai gépkocsikon szocializálódott autósnak furcsa, hogy a gyújtáskapcsoló a kormányoszlop bal oldalán található, de állítólag hamar meg lehet szokni, mint ahogy a padlón támaszkodó hosszúkás gázpedált is. Természetesen a gumiabroncsokat hordozó alufelnik nem tartoznak a típushoz. Mint ahogy a színezett ablaküvegek sem, de megegyezhetünk: jól mutat így a szovjet ipar remekműve, melynek 4 hengeres benzines motorja még ma is 150–160 kilométeres óránkénti sebességgel képes repíteni a gépet. Igaz, ekkor a fogyasztása már nem kevés, amúgy nyugodt tempóban 9-10 literrel megelégszik. Vannak más finomságok is az autón, mint a műanyaggal burkolt csomagtartó, az eredeti szovjet autórádió (elrakva emlékbe) és a cirill betűkkel írt gépkönyv, vagy a hűtőmaszkra szerelt, Volgán haladó kis hajót ábrázoló embléma, melynek a megszokottól eltérően nem piros, hanem fekete a háttere.

– Ez a típus a Zsigulik-Ladák közt messze a legjobb, legkényelmesebb, legmegbízhatóbb volt – jelentette ki végül Horváth Tamás, akinek az autó alkatrészei közül a legkedvesebb a műszerfalba épített óra. Állítólag ma már nagyon nehéz működőképest találni, olyannyira, hogy egyszer Budapestről, az ottani ladás klubból jöttek le hozzá, adja már el nekik. Naná, hogy azt válaszolta: semmi pénzért...


Zsigulinak a szovjet piacra gyártott autókat hívták a togliatti gyár közelében található Zsiguli-hegységről. Az exportra szánt gépkocsik a Lada nevet viselték, aminek a jelentése nem tisztázott. Az egyik változat szerint a szépség és ifjúság istennője, Lada a szláv mitológiában, de oroszul kedvest is jelent a kifejezés és így hívtak egy régi orosz hajófajtát is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!