Lóerő

2017.07.06. 16:55

Ezzel kezdődtek az MZ-k

ZALAEGERSZEG Két évtizedes pihenő után 12 hónap munkájával nemrég született újjá az egykori Kelet-Németország emblematikus motormárkáját megalapozó modell, egy 60 éves MZ RT 125/2.

Arany Gábor

A veteránmotoros körökben jól ismert férfi erős érzelmi szálakkal kötődik a kelet-német motorokhoz, hiszen fiatal éveiben vendégmunkásként dolgozott az NDK-ban. Gyűjteményében az MZ több modellje megfordult.

A Zschopau melletti gyár elődje egyébként a híres DKW volt, ahol textilüzemből átalakulva eleinte gőzgépek épültek, majd az első világháború végén átálltak a kétütemű gyerekmotorokra. Ezért aztán a terméküket nevezték a német fiúk vágyának, azaz Deutsche Knaben Wunsch-nak is. Ebből fejlődött ki aztán a motorkerékpárok gyártása oly sikerrel, hogy 1928-ra a világ legnagyobb ilyen üzeme lett. A második világháború idején motorkerékpárokat, stabil motorokat szállítottak a hadseregnek. Németország veresége után a szovjetek által megszállt a zónába került, ők pedig elszállították gépeit, felszereléseit.

 

- A romokon újraindított gyárban kezdték el a termelést, és változatlanul DKW néven gördültek ki a motorkerékpárok - mesélte Molnár Attila. - Az NDK és NSZK megalakulása után azonban 1949-től nem használhatták tovább ezt a megjelölést, ekkor kapta az IFA elnevezést, ami az Industrieverband Fahrzeugbau (Ipari Szövetség a Járműgyártásban) rövidítése. Ez a motorkerékpár pedig az IFA DKW RT 125 típusjelet kapta. Ezt a kétütemű, egyhengeres motorral hajtott, elöl-hátul rugózott kétkerekűt az eredeti, német tervek alapján gyártották 1958-ig. Ez tekinthető az ős MZ-nek, ami a Motorradwerk Zschopau nevet takarja - tette hozzá. A vezető és az utas két, önállóan rugózott hatalmas guminyergen foglalhat helyet, a 6 ló ereje a háromfokozatú váltón érkezik a tokozott lánchoz. A tempót két vékony dobfék lassítja, a hatásosabb teleagyas kivitel csak 1958-tól jelent meg.

 

A kelet-német ipar remeke kalandos úton jutott el Molnár Attilához. Tulajdonosa, Pataki Gyula Pálfiszegből indult útnak az 1956-os forradalom leverését követően és Nyugat-Németországba került. A két német zóna közötti kereskedelemnek köszönhetően ott is lehetett vásárolni a zschopaui gyár motorjaiból. Pataki Gyula 1957. szeptember 30-án Mannheimben vette meg a 6 lóerős, akkumulátoros gyújtású MZ 125-öst, amiről fényképpel számolt be az itthon maradottaknak. Nem sokkal később már a göcseji utakon robogott járművével, mert a kádári amnesztia hatására hazatért és hozta magával a motorbiciklit is. Molnár Attila birtokában van a mannheimi vásárlás után készült felvétel, és az itthon kiállított Gépjárómű forgalmi engedély is. A hatóság némi pontatlansággal állította ki az okmányt, tulajdonosként a testvérét, Pataki Ferencet jegyezték be, gyártmányként pedig DKW néven jelölték. Pataki Gyula 1981-ben meghalt, a motorkerékpárt a család őrizte, míg 20 évvel ezelőtt Molnár Attila megvásárolta, de a felújításnak csak tavaly állt neki.

 

- Sokáig nem tudtam, hogy milyen ritkaság került a birtokomba, mégpedig hiánytalan, bár üzemképtelen állapotban. A felújításkor derült ki, nem komoly a hibája, a kuplungtengelye volt eltörve. Ezt az alkatrészt, méghozzá eredetit, Németországból sikerült 10 euróért beszerezni, és már csak néhány hiányzó elemet kellett venni hozzá, hogy Németh Zoltán barátom segítségével teljesen felújíthassuk. A díszcsíkozás pedig Végh Ferenc keszthelyi restaurátor kezét dicséri - s szavait igazolja, hogy az MZ RT 125/2 állapota a gyári újat is felülmúlja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!