Lóerő

2014.08.21. 13:25

"Kézműves" motorkerékpár - Három hónapig készült a Zeus Pro-Street Bike

Nagykanizsa - Immár sokadik, ám a korábbiakhoz hasonlóan igen impozáns motorját építette meg Golub László, alias Gulit.

Horváth-Balogh Attila

A guruló csodát 120 lovas, bivalyerős amerikai erőforrás mozgatja, hangja pedig olyan, amilyenről minden motoros álmodik. No és, stílusos az arculata is – egy szóval, Gulit megint odatette magát.

Golub László neve jól cseng motorépítő berkekben, hiszen eddigi pályafutása alatt sikerült már szép eredményeket elérnie: példának okáért: Hadúr nevű motorjával 2007-ben első helyezést érdemelt ki az országos motorépítő bajnokságon.

– Ahogy a tévében figyeltem a motorépítő műsorokat, arra jutottam, nem olyan bonyolult dolog ez, főleg, hogy fémipari vállalkozásom révén minden technológia és feltétel adott hozzá – bocsátotta előre Gyuricz Barnabás. – Hangsúlyozom, a vállalkozásom nem ezzel foglalkozik, ez csak a hobbim. Lacival beszéltem az ötletemről, és úgy döntöttünk, teszünk egy próbát, hogy vajon mennyi idő alatt és mekkora energia befektetésével tudunk megépíteni egy teljesen egyedi motorkerékpárt, egyáltalán, műszakilag hogyan lehet ezt az egészet összehozni. Nos, a várakozásaim teljesültek, én elégedett vagyok az eredménnyel.

 

A gépet részleteiben a készítő-tervező Golub László mutatta be, aki elmondta: a motorkerékpáron minden saját tervezésű és gyártású, ez alól csak az amerikai, egyedi motorkerékpár gyártól, az Ultima Motor Works-tól származó El Bruto Series113ci 4" 120 erőforrása, valamint a kerekek, a gumik és a féktárcsák képeznek kivételt.

– A motorkerékpár a nulláról indult és nagyrészt kézi munkával, napi 8 órás időráfordítással 3 hónap alatt nyerte el végső formáját – árulta el Golub László. – Hamarabb is elkészülhetett volna, ha több alkatrészét nem Amerikából kell meghozatni, de úgy gondoltuk, a minőség nem szenvedhet csorbát. A gép alapvetően a Harley méreteire épült, ám az ülést a márkánál megszokotthoz képest lejjebb engedtem, hogy a laikus is első pillantásra lássa, ez nem egy gyári, soft-motor. De visszatérve a motorkerékpár erőforrására: a V-motorban akkora erő van, hogy csak úgy lehet beindítani, ha előtte dekompresszort használunk. A hátsó futómű levegős rugózású, aminek köszönhetően a kis légkompresszor működtetésével bármikor meg tudjuk emelni a motorkerékpár hátulját annak érdekében, hogy az esetleges úthibák, egyenetlenségek, vagy éppen a fekvőrendőrök ne okozzanak kárt a sárvédőben. Ugyanis, ha parkol a gép, nagyon jól néz ki, ahogy a sárvédői rásimul a 300-as kerékre, de senki nem örülne neki, ha a lemez minden gödörnél dörzsölné a gumit – magyarázta.

Golub László kérdésünkre elmondta: természetesen tervezik, hogy a csodaszép motorkerékpárt elviszik tavasszal motoros show-kra, hadd gyönyörködhessen benne ország-világ. Már persze, ha addig nem jelentkezik érte valaki, akinek van rá 30 ezer eurója...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!