Lóerő

2015.08.13. 12:06

Pöfögő kipufogó, trillázó dudaszó Bocföldén

Bocfölde - A múlt hét végén rendezett XX. Nemzetközi Veterán Autó-Motor Találkozó programja Bocföldét is érintette. Az ottani eseményeket Heller Józsefné önkormányzati képviselő, a Bocföldéért Közalapítvány elnöke foglalja össze az alábbiakban.

Zalai Hírlap

Pöfögő kipufogóktól, trillázó dudaszótól, motorzúgástól volt hangos szombat délelőtt Bocfölde Sport- és Közösségi Centruma, mely az első megállóhelye volt az augusztus 7-8-9-én megrendezett Veterán Autó-Motor Találkozónak.

Közel száz jármű érkezett a településre. Sopronból a Stassner család már 15. alkalommal vett részt a találkozókon. A családfő egy Enfield Royal típusú motorral, az unoka Simson Starral, a nagymama pedig Volkswagen Bogárral jött. Komoly gyűjteménnyel rendelkeznek, 34 éve indította el a családfő az első, 1953-ban gyártott BMW motort, s jelenleg 22 különböző típusú motorkerékpár, 4 autó, köztük egy 1959-ben gyártott Ford Taunus van a tulajdonában. Arról számoltak be, hogy tetszett nekik a három napos, 140 kilométeres túra, de a zalai táj és gasztronómia is.


A Sportcentrumban gyülekeztek a veterán autók Fotó: Bocföldei önkormányzat

A zalaegerszegi Németh Szabolcs és tízéves fia miközben a modellek gyártóiról s a motorok jellemzőiről szóló kérdőívet töltötte ki elmondta, hogy négy éve járnak veterán autós találkozókra. Az ideire egy piros színű, Fiat X 1/9 típusú, 1979-ben gyártott járművel érkeztek. Németh Szabolcs és Nemes Péter egy évig dolgozott járművén a most látható eredmény érdekében. Örömmel fogadta a helyi Iván Csaba és felesége, Veronika is a programot, hiszen ilyen még nem volt Bocföldén. Véleményük szerint óriási élményben van részük az ide látogatóknak.

Az első állomásról a bemutatkozás, regisztráció, rövid pihenő és falatozás után a találkozó résztvevőit Bocfölde önkormányzata szerény vendéglátásban részesítette méltóságteljesen távoztak az elegáns, csillogó autók, a nagy,- és kismotorok.

Eközben azonban váratlan esemény történt: egy 1931-ben gyártott sárga színű matuzsálem motorja megmakacsolta magát. Szerencsére a Zalaegerszegi Autóklub szakembere, a bocföldi Cseke Frigyes közreműködésének köszönhetően egy óra múlva követhette az autó a társait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!