Lóerő

2016.11.17. 16:15

Tél, a gyakori autómosás ideje

Zalaegerszeg - Még előttünk áll a tél java, de már ízelítőt kaptunk a sóval szórt utakból. Ami segíti a biztonságos közlekedést, de agresszíven kezdheti ki az autónkat.

Arany Gábor

Ezért a legfontosabb, hogy a lehető legrövidebb időn belül távolítsuk el a sót az autónkról, magyarán: fagyban se kerüljük el az autómosókat. Pedig sokan úgy gondolják, elsősorban ősszel és tavasszal kell autót mosni és ápolni. Ezzel szemben a tél az autóápolás legfontosabb időszaka. Ezek a hetek, hónapok veszik igénybe legjobban a fényezést és az alvázat, indítják be a korróziót. A hó és jég szakszerűtlen eltávolításából ekkor keletkeznek a legrondább karcok a fényezésen és az egyéb sérüléseket is többnyire csak a tél múltával fedezzük fel. Az autóápolás lényege az, hogy kíméletesen távolítsuk el a szennyeződéseket, mert a legtöbb sérülést maga a kosz, illetve annak tologatása okozza a fényezésen.

A kiadós havazás után sem a hó a legveszélyesebb, hanem az a kosz, amivel együtt végigtoljuk a fényezésen. Ha a hó alsó rétege megfagy, a jég mély árkokat vés a felületbe, ha seprűvel, vagy a jégkaparóval próbáljuk eltávolítani. Ezért inkább a kevés hó ott maradhat az autón.

Az autóápolást alapos külső mosással kezdjük, így meglátjuk a fényezés apróbb sérüléseit is, ezeket javítsuk ki, mert a reparálás költségesebbé válik a halogatással. Mindig bő vízzel mossunk, a tisztítószer használata előtt öblítsük át legalább egyszer az egész autót, a piszok fellazítására és a por lemosására. Nagyon koszos karosszériánál érdemes ezt nagynyomású mosóval megtenni. A szórófej azonban ne legyen túl közel, hogy az erős vízsugár ne rongálja a fényezést. Egyes mosószerek nem csak tisztítják, hanem védelmet is adnak a karosszériának, így egy lépésben letudható velük az autó külső mosása és védelme, de ezek a szerek nem nyújtanak tartós védelmet. Ha szeretnénk, hogy a karosszéria megőrizze fényét, akkor a vegyszeres mosás után vigyünk fel rá tartós viaszt. Ez a kisebb karcolásokat is elfedi. A kemény viaszréteg véd a porszemcséktől, szennyeződésektől, a napfény káros sugaraitól. A viaszolt felület szép fényű, víztaszító, jól bírja a mosást, ezért elegendő félévente ismételni. Ezt azonban tanácsosabb szakműhelyben elvégeztetni, de a beavatkozás díja megtérül. Ne feledkezzünk meg a felnikről sem. Koszosan nem derül ki róluk, milyen állapotban vannak.

A szélvédőgumit, az ajtók melletti és a többi gumiszigetelést glicerines vattával vagy gumiápoló spray-vel töröljük körbe. A kezelés hónapokra megvédi a gumitömítéseket az időjárástól és kemény hidegben sem fogad minket befagyott ajtó. A motorháztető és a csomagtartó tömítésénél az esőcsatornákból tisztítsuk ki a faleveleket. Sokszor emiatt ázik be a csomagtér. A kifakult műanyag tükörházakon és lökhárítókon is látványos eredményt érhetünk el a műanyagápoló szerekkel. Ezt régen glicerinnel végezték, majd jött a szilikon egyeduralma, és mostanában jó minőségű, selyemfényt adó műanyagápoló szereket szokás használni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!