Lovászi

2015.10.05. 13:37

Bunkerek útján - Több óvóhelyet is felkerestek a lovászi túra során

Lovászi - Messze felülmúlva a várakozást, mintegy százan vettek részt vasárnap az első alkalommal megtartott bunkertúrán, ahol belülről is megnézhették a beton erődöket.

Korosa Titanilla

A település környékén több katonai óvóhely is található, hiszen az 1950-es években a község adta Magyarország akkori olajtermelésének 86 százalékát, amit az egykori jugoszláv határ közelsége miatt védeni kellett.

- Egy pályázat kapcsán született meg az ötlet, hogy a bunkerekre egy túrát, illetve egy turisztikai programot építsünk fel - mondta Parragi Attila, a túra vezetője. - Azóta elvégeztük az érintett terület kitisztítását, hogy a bunkerek könnyebben megközelíthetők legyenek. Arra gondoltunk érdemes megmutatni másoknak is, ha lesznek érdeklődők, akkor szervezett túraként valósítjuk meg. A munkában közreműködött Joós István, a művelődési ház vezetője is.

A túra résztvevői a lakótelepen található bunkernél. Parragi Attila (a képen balra) túravezető minden állomáson tájékoztatót tartott a résztvevőknek az adott helyszínről Fotó: Korosa Titanilla

A mintegy 13 kilométeres túra Lovásziból a régi határőr laktanyához, onnan a nemrég felújított Sári-forráshoz vezetett. Ezután érintettek egy a szlovén határnál lévő jugoszláv bunkert, majd a Kerekes-lapnak nevezett részen egy lövegbunkert. Innen a lovászi hegy lábánál lévő Egervölgyhöz csatlakozó óvóhely következett, aztán a Légópince, amit 1952-ben tatabányai bányászok építettek. Ez közel 1 km hosszú, három bejárattal rendelkezik, megtalálható benne például az egykori műtő, illetve saját fúrt kútja is van. A végállomás a lakótelepen található bunker volt, ahol a föld alá 125 lépcső vezet le. A bejárattal szemben a felszín felett a szirénák is láthatók még.

A tervek szerint az útvonalat tovább építik, illetve más útvonalakat is bekapcsolnak a programba, hiszen további bunkerek várják a z érdeklődő túrázókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!