Murakeresztúr

2016.12.19. 13:30

Önállóan is olthatják a tüzet a murakeresztúri önkéntesek

Murakeresztúr – A jövőben már önállóan avatkozhat be a tűzesetek elhárításába a helyi önkéntes tűzoltó egyesület.

Pásztor András

Az erről szóló tanúsítványt hétfőn dr. Bérczi László dandártábornoktól, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főfelügyelőjétől vette át Pál Attila, a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, aki ünnepi beszédében arról is szót ejtett, hogy a helyi egyesület tagjaira mostantól jóval nagyobb felelősség hárul, mint korábban.

Tislerics Antal, a helyi egyesület tagja a tűzoltó szertár felújításának történetéről is beszélt
Fotó: Szakony Attila

– Immár három éve, hogy a tűzvédelmi törvény lehetőséget biztosít az önálló beavatkozásra azoknál a tűzoltó egyesületeknél, melynek tagjai megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkeznek – mondta a tűzoltósági főfelügyelő, aki hozzátette: országszerte ez idáig 40 egyesület érte el ezt a fokozatot, Zalában a murakeresztúriak már a negyedik ilyen csoport.

Egri Gyula ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője is gratulált az 1888-ban alakult egyesület tagjainak. Mint mondta: a murakeresztúri önkéntes tűzoltók nem csak a székhelytelepülést védik, hanem Beleznát, Fityeházát, Molnárit, Surdot és Tótszerdahelyt is.

 

Mint kiderült: az egyesület tagjai nem csak szakmailag készültek fel a komolyabb kihívásokra, ha kis lépésekkel is, de eszközállományukat és tűzoltószertárukat is folyamatosan fejlesztették. Az önkormányzattól 2002-ben kapott épületben irodákat, raktárakat, tárolókat alakítottak ki.

– A csapatnak jelenleg 55 tagja van, ebből 20 fő rendelkezik szakvizsgával – tette hozzá büszkén Pál Attila, az egyesület elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!