2013.06.19. 12:17
Egy hét a sport jegyében Nagykanizsán
Nagykanizsa - Nyertes önkormányzati pályázatnak köszönhetően egy hétig tartó táborban vehetnek részt hátrányos helyzetű gyerekek a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ szervezésében.
A Hetes Sporttábor 17-én kezdődött és 21-ig tart, s a családsegítő ügyfeleinek gyermekei vesznek részt rajta, összesen 30 fő. A tábor költségeit uniós pályázatból finanszírozzák.
- A tábor hétfőn nyílt meg, akkor a miklósfai parkerdőbe mentünk a gyerekekkel, a tóhoz, ahol különböző vetélkedőkkel múlattuk az időt - mondta el Kissné Soós Renáta, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ igazgatóhelyettese. - Kedden a kiskanizsai Nírfa Campingban jártunk, ahol a gyerekek kipróbálhatták a lovaglást és az udvari medencében fürdőzhettek is. Tegnap a városi strandra látogattunk ki, ma pedig a Csónakázó-tóhoz megyünk, ahol előadással és akadályversennyel igyekszünk hasznos időtöltést biztosítani a nebulóknak. Pénteken pedig a vívócsarnok előtt leszünk, délelőtt prevenciós előadást hallgathatnak meg a táborlakók, majd focibajnokság és ping-pong vetélkedő lesz, s itt zárul is a tábor. A gyermekeknek minden napra tízórait, ebédet és uzsonnát biztosítunk, természetesen térítésmentesen.
A gyerekek kedden a Nyírfa Camping medencéjében vad vízilabda-meccseket vívtak. Sokuknak ez az egyetlen lehetőség a nyaralásra. Fotó: Szakony Attila
Az igazgatóhelyettes szólt a központ további nyári programjairól is. Mint elmondta: a hétvégén rendezik meg a Négy Évszak Focikupát, jövő héten pedig elindul a Mozgástér című program a vívócsarnoknál, ahol kedden, szerdán és csütörtökön 5 és 20 óra között felnőtt felügyelete mellett tölthetik el hasznosan a vakációt.
A nagykanizsai, 6. osztályos Baranyai Alexandra már másodszor táborozik, tavaly ugyanitt volt.
- Nagyon tetszik a tábor, sokat fürödtem és számos barátot szereztem - magyarázta lelkesen. - Ha lehet, jövőre is eljövök.
Társa, a 7. osztályos Dudás Regina pedig azt mondta, tetszett neki a miklósfai parkerdőben tett kirándulás és annak is örült, hogy kipróbálhatta a lovaglást.