Nagykanizsa

2016.08.18. 14:59

A bizonytalanságtól tartanak az emberek - Utcai fogadóórán Teleki László és Tüttő Kata

Nagykanizsa – Az MSZP országgyűlési képviselőjének, illetve a párt országos elnöksége tagjának csütörtöki utcai fogadóóráján az emberek leginkább a foglalkoztatásban és az egészségügyben uralkodó bizonytalanságot panaszolták.

Horváth-Balogh Attila

Az utcai fogadóóra után Teleki László és Tüttő Kata sajtótájékoztatón számolt be a tapasztaltakról, de szót ejtettek aktuális kérdésekről is. Teleki László arról beszélt: nem látni a Modern Városok Program megvalósulását, elvileg az ipari park bővítése kapcsán szeptember közepe a kitűzött határidő, de egyelőre semmiféle információ nincs arról, hol tart a projekt. Arra is utalt: sok szegény sorsú ember nem tudja, milyen támogatásokat lehet igénybe venni a közelgő iskolakezdéshez, véleménye szerint ilyesmiről is kommunikálhatna a városvezetés. A politikus a vállalkozók támogatását szintén elégtelennek tartja.

Tüttő Kata pedig leszögezte: az emberek többsége azt panaszolja, hogy itthoni bérből nem lehet megélni, ezért fiaik, lányaik, külföldre mennek dolgozni. Az idősebbek emiatt attól félnek, hogy szétszakad a családjuk. Nagy a bizonytalanság az egészségügyben is. A kormánynak szerinte inkább ezekkel a kérdésekkel kéne foglalkoznia ahelyett, hogy milliárdokat költ egy értelmetlen politikai kampányra – hiszen népszavazás nélkül is lehetséges a betelepítési kvóta elutasítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!