Nagykanizsa

2016.06.19. 10:08

A kutyák és a gazdik közösen szórakoztak

Nagykanizsa – Az engedelmességi alaptanfolyam záró foglalkozásait, majd vidám ”kutyanapot" rendezett az Ebtenyésztők Sport- és Hobbikutyások Dél-Zalai Egyesülete.

Pásztor András

Szombaton a szokásosnál is több kutya futkározott, játszadozott az egyesület kiskanizsai oktató pályáján, gazdáik ugyanis kötetlen baráti programot szerveztek.

– A délelőtt során az engedelmességi alaptanfolyam záró foglalkozására került sor, majd a kutyák és gazdáik átvehették okleveleiket – kezdte Tóth József, az egyesület elnöke, aki hozzátette: szerencsére egyre több a tudatos kutyatartó, akiknek nem az a fontos, hogy babusgassák, kicsinosítsák kedvencüket, hanem az, hogy az eb valódi társuk legyen, s ha szükséges, meg is tudja védeni gazdáját.

Tóth József és Bogi, a hatéves német juhász tart bemutatót
Fotó: Szakony Attila

Ez utóbbit a gyakorlatban is bemutatták az egyesület tagjai, ugyanis élethű szituációkkal tarkított őrző és védő bemutatóra is sor került.

 

– Egy jól kiképzett kutya bármilyen körülmények között képes megvédeni a gazdáját – mondta Gilányi Tamás, miközben éppen kibújt a francia bundából, amit néhány perccel korábban még Bogi, a 6 éves német juhász rángatott, cibált és harapdált.

A bemutatókat követően persze ízletes babgulyás is került az asztalra, melynek elfogyasztása közben kötetlen beszélgetés keretében a kutyatartással és kiképzéssel kapcsolatos kérdésekről is szót váltottak a résztvevők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!