Nagykanizsa

2016.09.08. 13:46

A Scotland Yard is kereste - Sényi-Szever András „elveszett” Londonban

Nagykanizsa – Számos európai országon át, több, mint 6000 kilométert megtéve jutott el a skóciai Loch Ness-be a nagykanizsai Sényi-Szever András és a karmacsi Békes László.

Horváth-Balogh Attila

Ez még önmagában nem lenne nagy szám, de ha már azt is tudjuk, hogy motorkerékpárral teljesítették a távot A Söjtör Környéki Motorosok Baráti Körének két tagja egy hónap alatt ért végig a többek közt Szlovénián, Ausztrián, Francia- és Németországon, illetve Belgiumon is átvezető útvonalon. Az út nem kis erőpróba volt Sényi-Szever András 35 esztendős MZ-250/1-es motorjának, illetve Békes László 10 éves Suzuki Intruderének. Sőt, még inkább magának Békes Lászlónak, aki 65 évesen, 50 évnyi motoros múlttal és tapasztalattal vágott neki a távnak. Egy veteránmotoros és egy veterán motoros. Elárulhatjuk: utóbbi jobban bírta, mint az MZ, mely pár száz kilométerrel a magyar határ előtt végleg lerobbant.

Békes László (balról) és Sényi-Szever András Londonban a királyi testőrség egyik feltűnően jókedvű  tagjával is pózolhatott

– Skócia az én ötletem volt – bocsátotta előre Sényi-Szever András. – Egyszer nagyapám azt kérdezte tőlem, hova szeretnék elmotorozni, mire én azt válaszoltam: konkrét elképzelésem nincs, de abban biztos vagyok, hogy valahova jó messzire. Mára pedig – miután megmaradtam a veteránmotoroknál – az is kikristályosodott bennem, hogy egy öreg géppel szeretném megtenni a távot. A távolság mellett még az is Skócia javára billentette a mérleget, hogy a sógornőmék ott élnek. Az útra társat is kellett találnom. Laci bácsi (Békes László), amikor értesült a tervemről, elkérte az útitervet, s azt mondta, elviszi magával, ebéd közben átnézi és választ ad. És valóban: az ebédidő elég is volt neki, hogy határozzon, bevállal-e ilyen idősen ekkora utazást

Békes László a motorok közt térdelve éppen hálát ad az égieknek a szerencsés megérkezésért

– Az az igazság, hogy már előtte tudtam: menni fogok, az európai kör nagyon megtetszett – vette át a szót Békes László. – Visszatekintve azt mondom, hogy nem volt könnyű, de ezzel együtt jól bírtam erővel.

A söjtöri motorosok „Laci bácsija” elmondta: átlagosan napi 500 kilométert terveztek be, de gyakran nem sikerült ennyit megtenniük, főleg a régi motor meghibásodása miatt. Illetve egyszer irdatlan jégeső szakadt a nyakukba, akkor is félbe kellett hagyniuk útjukat. (Akkor fordult meg a fejében először, hogy otthagyja az egészet és hazajön.) Így aztán volt olyan nap, hogy csak 200 kilométert bírtak haladni, máskor az is megesett, hogy egyetlen nap 750 kilométert motoroztak.

– Skóciában nagyon hűvös volt, az Edinburgh-tól Loch Ness-ig tartó szakasznak verőfényes napsütésben, 20-25 fokban vágtunk neki, de éjszakára nulla fokig hűlt le a levegő, ötven kilométerenként meg kellett állnunk melegedni – fűzte hozzá Sényi-Szever András.

A két motoros autentikus skót öltözetet is vásárolt

– Az is nagy kihívás volt, hogy egyáltalán együtt maradjunk – vette vissza a szót Laci bácsi. – Londonnál felhajtottunk az autópályára, csak éppen egyikünk erre ment, másikunk meg arra. A nyelvet nem ismerem, ezért segítséget sem tudtam kérni. Az volt a szerencsém, hogy András rokonainak címét az út elején beütöttem a gps-be, annak segítségével tudtam odatalálni a családhoz – András utánam érkezett meg. Akkor már kereste a Scotland Yard is, mert a hozzátartozók bejelentették, hogy eltűnt. Miközben 40 kilométerre voltunk egymástól...

– Mint már utaltam rá, számos műszaki hiba nehezítette az utunkat, rengeteg volt a durrdefekt, valószínűleg azért, mert túlterheltük málhával a motorokat – mondta Sényi-Szever András. – Belgium útjai meg különösen siralmasak: itthon nincsenek ilyen rossz utak. A hátsó kerekemet úgy szétrázták, hogy a küllőim kilazultak, a középagy meg 5 centit kotyogott, mire odaértünk a komphoz. Az ülésem pedig egyetlen csavar tartotta, a másik három kihullott, az egyik felnim hosszában szétnyílt, a dobfék pedig bedarálta 3 küllőmet.

Úticéljuknál a motorosok, Laci bácsi kissé elgyötört állapotban ugyan, de egyben

Egy skóciai vendéglőben is nagy meglepetés érte őket: 55 ezer fontos (2,8 millió forint) számlát hozott ki az étkezés után  a pincér. Andrásék arcára biztosan kiült a rémület, mert az őket a pult mögül figyelő dolgozók kajánul vigyorogtak. Naná, hogy vicc volt.

– Egy héttel a hazatérésünk után is még minden éjszaka azt álmodtam, hogy megyünk – folytatta Békes László. – Harminc nap, 6500 kilométer és 12 ország az út mérlege – nos, ez idő alatt sehol sem állítottak meg minket a rendőrök, maximum mellénk hajtottak az autójukkal és megkérdezték, hogy segíthetnek-e. Bezzeg a hazaúton, Karmacs felé  megállítottak a magyar zsaruk és jogosítvány, forgalmi, szonda, miegymás

Sényi-Szever András  végül elárulta: ugyan a Loch Ness-i szörnnyel nem találkoztak, de legalább egy matrica formájában „hazahozták”: ott van a motorokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!