Nagykanizsa

2016.04.17. 12:03

A táncosok igazi mesevilágot teremtettek a színpadon

Nagykanizsa – Különleges produkciókkal kápráztatta el a Honvéd Kaszinó Szkes Dance Tánccsoportja szombati gálaműsorán a nézőket.

Szabó Zsófia

Az eseménynek helyt adó HSMK színházterme ismét kicsinek bizonyult. Megközelítőleg félezren voltak kíváncsiak a kanizsai táncosok műsorára.

A két órás rendezvényen több mint száz növendék lépett a pódiumra. Szécsényiné Kápolnás Edina tanítványai – az ovisok, az általános- és középiskolás hölgyek – fogmanóvá, pindúr pandúrokká, turbó csigává változtak – így vezették be a népes közönséget a tánc világába. A szóló, a duó és a csoportos formációk által előadott műsorszámok repertoárjában az idei versenyévadra készült koreográfiák, a tavalyi év „sikerdarabjai” és kezdő táncosok bemutatói is szerepeltek. Mindegyiket nagy ováció kísérte.

Az új junior korcsoport látványtánc formációjának „Sárkány a lelkemben” című műsora alapozta meg a gála jó hangulatát. A táncosok igazi mesevilágot teremtettek a színpadon

A finálén pedig közös produkciót mutattak be a mini, a gyerek, a junior és a felnőtt korcsoportok.

Szécsényiné Kápolnás Edinától megtudtuk: pihenésre az elkövetkezendő időszakban sem lesz lehetőségük. Mivel már javában készülnek a fővárosban megrendezendő országos bajnokságra. Ha ott derekasan helyt állnak, továbbjutnak a július eleji, szlovákiai európa bajnokságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!