Nagykanizsa

2016.06.15. 13:50

Az értékekre építenek

Nagykanizsa – A helyi gazdaság fejlesztését is szorgalmazza az a projekt, amelynek nyitórendezvényét nemrég tartották a Vasemberházban.

Szabó Zsófia

Mint azt Jankó-Kozma Noémi projektmenedzser elöljáróban elmondta: a város önkormányzata nemrégiben nyert közel 125 millió forint támogatást – a „RuralGrowth” projekt keretében – a vidéki turizmus szektorában tevékenykedő kis- és középvállalkozások versenyképességének fejlesztésére.

– Nagykanizsán kívül hat országból vesznek részt partnerek a többéves együttműködésben – összegezte Jankó-Kozma Noémi.

Cseresnyés Péter államtitkár (balról), Dénes Sándor polgármester, Bárczi Miklós projekttag és Rodekné Hederics Erika, a Városfejlesztő Kft. ügyvezetője beszélget a konferencián Fotó: Szakony Attila

Dénes Sándor polgármester a projekt kapcsán hangot adott annak, hogy a város és a térség fejlesztésének egyik legfontosabb kihívása a helyi gazdaság élénkítése és a helyben maradást erősítő foglalkoztatási lehetőségek megteremtése.

– A programban pedig lehetőség nyílik a természeti értékekre építő zöldturizmus élénkítésére is – jelezte Nagykanizsa első embere, aki hozzátette: a Muravidék menedzselését is célul tűzték ki. Majd megemlítette, hogy a város, valamint a környező térség kitörési pontja lehet a vadászati turizmus fellendítése is.

– Hosszabb távon Nagykanizsa turisztikai központtá válhat a regionális projekt jóvoltából – ezt Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő emelte ki.

Köszöntőjében arról is beszélt, hogy mindehhez célszerű az uniós forrásokat és a nemzetközi kapcsolatok adta lehetőségeket kihasználni.

A megbeszélésen az elkövetkezendő időszakra vonatkozó stratégiát dolgozták ki a résztvevők. Elhangzott: az együttműködés során további személyes tapasztalatcserékre is sor kerül, akár szakmai konferenciák révén. Míg a projekt második felében a terveket valósítják majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!