Nagykanizsa

2016.04.05. 12:15

Azt vallják, hogy idősen is lehet csinos valaki

Nagykanizsa – A Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Hölgyklubja ma rendezte meg hagyományos divatnapját.

Horváth-Balogh Attila

A rendezvényhez kapcsolódó "Hölgyhobbi" című kiállítást Halmos Ildikó, a házigazda intézmény igazgatója nyitotta meg, majd divat-totóra és idősek divatbemutatójára került sor.

– Hat évvel ezelőtt Sánta Jánosné klubtagunk fejéből pattant ki a divatnap ötlete. Szintén ő gondolt arra, hogy ha már annyi mindent gyűjtünk és ebből fakadóan oly sok tárgyunk van, illetve különféle képzőművészeti alkotásokat is készítünk, hát akkor rendezzünk belőlük kiállításokat – bocsátotta előre Büki Erzsébet, a Hölgyklub elnöke. – A mostani nemzetközi kiállításunkon többek közt afrikai, norvég, iráni tárgyakat, például maszkot, porcelánokat, faragványokat mutatunk be, ezek mind a Hölgyklub tagjainak gyűjteményeiből valók. Ugyanis arra nevelem a klubtársaim, hogy az életünket tükröző tárgyakat nem szabad kidobnunk, azok igenis, kísérjék végig az életünk.

Büki Erzsébet hozzátette, a divatnap célja pedig az volt, hogy bemutassa, bizonyítsa: idősen is lehet szépen, ízlésesen öltözködni.

– Előrehaladott korban sem szabad elhagyni magunkat, de nem a divat szerint, hanem a személyiségünkhöz igazodva kell öltözködni – jelentette ki végül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!