Nagykanizsa

2017.02.19. 09:19

Felavatták a kanizsai könyvtár névadójának domborművét

A nagykanizsai könyvtár névadójára, a 90 esztendővel ezelőtt elhunyt Halis Istvánra emlékeztek szombaton. A múltidéző előadások mellett, ezúttal egy szép domborművet is avattak.

Pásztor András

A könyvtár az idei esztendőt Halis Istvánnak szenteli, a névadó ugyanis 90 éve, 1927. február 23-án hunyt el. Ennek apropóján szerveztek szombaton előadás-sorozatot, mely keretében számos eddig nem ismert részlet derült ki Halis Istvánról és a városhoz fűződő viszonyáról.

Kunics Zsuzsanna, a Thúry György Múzeum munkatársa például hosszasan mesélt az intézmény tulajdonában lévő hagyatékról, Halis István személyes tárgyairól, így például tintatartójáról és hintaszékéről, amit nemrég restauráltatott a múzeum, s amelyet az érdeklődők meg is tekinthettek a helyszínen.

Czupi Gyula, a könyvtár igazgatója (balról) és a domborművet készítő Turi Török Tibor együtt leplezték le az alkotást
Fotó: Gergely Szilárd

– Halis, mint a város krónikása, sok érdekes történetet jegyzett le az 1800-as éveken, így tőle tudhatjuk azt is, hogy amikor gróf Teleki László öngyilkos lett, Kanizsán bált szerveztek, hogy a bevételből egy a grófot ábrázoló festményt készíttessenek – mesélte Tugya Beáta, a múzeum munkatársa. – Ezt az alkotást a rendőrfőnök végül elkobozta, de a kiegyezést követően, 1867. után ugyanez a rendőri vezető javasolta, hogy utcát nevezzenek el a grófról, majd az elkobzott festményt saját irodája falára függesztette ki.

Az előadások mellett egy ünnepélyes eseményre is sor került szombaton a könyvtárban, a keszthelyi Turi Török Tibor ugyanis egy Halis domborművet ajánlott fel az intézménynek. A kompozíció – ami spanyol művészkerámiából készült – fő eleme, Halis István arcképe, de az alkotáson felfedezhető az író tintatartója és egy könyv is.

– Úgy vélem: Halis István megérdemli, hogy emléket állítsunk neki, ráadásul Nagykanizsán méltó módon őrzik és ápolják szellemi és tárgyi hagyatékát – fogalmazott Turi Török Tibor alkotó, aki elárulta: szerte a Kárpát-medencében vannak szobrai a magyar hősökről.

A városi könyvtár igazgatója, Czupi Gyula elmondta: a korabeli sajtóban továbbra is kutatják Halis István írásait, melyekből hamarosan egy új kiadványt állítanak össze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!