Nagykanizsa

2017.02.19. 08:45

Horgászbállal indította az évet az egyesület

Nagykanizsa – A közelmúltban éves közgyűlést, míg múlt pénteken nagy sikerű horgászbált rendezett a vasutas horgászegyesület. Az elmúlt év eredményeiről, s a jövőbeli tervekről Németh László elnököt kérdeztük.

Pásztor András

A 70 évvel ezelőtt alapított egyesületnek manapság több mint 500 tagja van. A civil szervezet működésében az elmúlt év vízválasztó volt, hiszen az egyesület 2016-ban 15 évre kapta meg a kanizsai önkormányzattól a Csónakázó-tó halgazdálkodási jogát. A civil szervezet egyébként a múlt évet közel 2 millió forintos plusszal zárta.

Az egyesület tavaly többször is telepített halat a Csónakázó-tóba. Ígérik, hogy ezt a jó szokásukat idén is folytatják
Fotó: Szakony Attila

– Ahogy a város vezetői, úgy mi is azt gondoljuk, hogy a Csónakázó-tó elsősorban a kanizsai horgászok „vadászterülete" ezért már tavaly is jelentős forrásokat fordítottunk haltelepítésre, illetve a tó környezetének rendbetételére – említette Németh László elnök. – Tavaly több turnusban, de 75 mázsa pontyot, 5 mázsa vegyes keszeget, 3000 darab süllőt és 50 ezer darab csukaivadékot tettünk a tóba. A telepítés idén is folytatódik, először márciusban szeretnénk további 40-50 mázsa ponttyal gyarapítani az állományt.

Mint azt az elnök elmondta: a telepítés mellett, közel száz horgászhelyet is rendbe tettek az egyesület tagjai, illetve az egyesületi horgászversenyek mellett, sikerült újraéleszteni a Kanizsa Kupa Horgászversenyt is.

– Ezúttal horgászbált szerveztünk, szeretnénk ugyanis, ha a korábbinál szorosabb kapcsolat alakulna ki a kanizsai pecások között – mondta Németh László, aki hozzátette: ezt a célt szolgálja az is, hogy az idei évtől mindegyik kanizsai horgász – aki a Csónakázó-tavon pecázik – egységes áron juthat területi és napi jegyhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!