Nagykanizsa

2015.08.04. 16:58

Jobbik: támogatják a tiltakozást

Nagykanizsa - A befogadó állomás létesítéséről osztotta meg gondolatait kedden Gábris Jácint, a Jobbik képviselője.

Pásztor András

Mint azt sajtótájékoztatóján a képviselő elmondta: pártjuk támogat és tiszteletben tart minden lakossági önszerveződést, mivel pártideológiától függetlenül mindenkit érint a bevándorlók elhelyezése, legyen szó sormási vagy kanizsai létesítményről.

– Amennyiben szükséges, minden törvényes eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy a lakosság érdekét érvényre juttassuk – mondta Gábris Jácint, aki hozzátette: antidemokratikus és etikátlan az emberek megkérdezése nélkül befogadóállomás létesítéséről dönteni. – Szomorúnak tartjuk, hogy a nagykanizsai városvezetés, a térség országgyűlési képviselője, valamint a képviselői többség a mai napig nem szólalt meg az ügyben, nem állt ki az emberek mellett.

A Jobbik képviselője jelezte: egyelőre még azt sem tudni, hogy Sormáson vagy Kanizsán lesz a befogadó állomás, de mindkét település lehetetlen helyzetbe kerül.

– A javító-nevelő intézet és a kevés munkahely mellett, ez már sokkoló lenne a városnak – fogalmazott Gábris Jácint, aki feltette a kérdést, ki meri vállalni a felelősséget a következményekért, s ki fogja kezelni a helyzetet, ha elfajulnak a dolgok?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!