Nagykanizsa

2014.10.01. 14:55

Ahogy ők látják - Kiállítás a Zalaerdő dolgozóinak alkotásaiból

Nagykanizsa - Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg szerdán a "Kollégáink szemével" című fotókiállítást a Magyar Plakát Házban.

Horváth-Balogh Attila

A Zalaerdő Zrt. és az Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportja által meghirdetett fotópályázatra érkezett alkotásokból összeállított tárlat megnyitóján került sor a pályázat eredményhirdetésére is. Rosta Gyula elöljáróban elmondta: a pályázatra rengeteg, ezernél is több természetfotó érkezett 20 alkotótól, melyek közül a legjobbakat a Lengyák István, Maros Sándor és Zágon László összetételű zsűri választotta ki. Értékelésük alapján a 3. helyezést és a vele járó bruttó 25 ezer forintot Szakács László és téli erdőt ábrázoló fotója érdemelte ki. Második lett és az oklevéllel járó 40 ezer forintnyi jutalmat Hopp Eszter vehette át egy virágbimbón ringatózó vízcseppet megörökítő fényképe okán. Az első helyezést és a hozzá tartozó 60 ezer forintos díjat pedig Gál Sándornak adta át Rosta Gyula vezérigazgató – előbbi a zsűrit egy őzikét ábrázoló pillanatképével kápráztatta el.

A 2. helyezett Hopp Eszter (elöl) a képekben gyönyörködik Majorics Judittal és Muhr Ildikóval. Fotó: Horváth-Balogh Attila

A kiállítás október 31-ig látogatható, addig a helyszínen a látogatók is leadhatják szavazatukat a nekik legjobban tetsző képre. És mától az új pályázat is elindult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!