Nagykanizsa

2015.11.26. 13:08

Klímabarát lekváros kenyér

Nagykanizsa - Szilvalekváros és kacsazsíros kenyér lila hagymával. "Klímareggelire" várták az iskolásokat a volt TISZK tanboltba.

Benedek Bálint

A város komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a fenntarthatóság témakörével kapcsolatos információk eljussanak a legkisebbekhez is. Az általános iskolás gyerekeknek az volt a feladatuk, hogy állítsanak össze olyan menüsorokat, melyek klíma barátok vagy éppen károsítják a környezetet. A Zrínyi-iskolások tartósítószer mentes parasztkenyérből, házi szilvalekvárral és friss almalével rukkoltak elő, mely egyértelműen védi a környezetünket, mely számos veszélynek van kitéve. A középiskolásoknak Nagykanizsa és a fenntarthatóság címmel fényképpályázatot hirdettek, aminek fődíját a batthyányis Birkner Emma kapta, aki a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központban folyó munkálatokat örökítette meg. Dénes Sándor polgármester szerint különösen fontos a fiatalok jelenléte, hiszen a bolygónk egészségének megőrzése a cél. A közös gondolkodás pedig csodákra képes, ezt mutatja a klíma reggeli ötlete is, melyből remélhetőleg hagyomány lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!