Nagykanizsa

2016.09.25. 12:12

Kockafesztivál Kanizsán

Nagykanizsa – Nincs olyan dolog, amit a Legóból ne lehetne megépíteni. S hogy ez mennyire igaz, azt hétvégén a Kockafesztivál keretében is tapasztalhatták a felnőttek és a kisgyermekek is.

Pásztor András

A Hevesi Sándor Művelődési Központ előcsarnokában hatalmas terepasztalok várták az érdeklődőket, melyek különféle korokat, filmekből ismert helyszíneket vagy éppen a valóság pontos mását jelenítették meg. Az érdeklődők ennek megfelelően láthattak egy komplett vasútállomást, vadnyugati cowboyokat és indiánokat, egy trollok lakta települést, a Star Wars sorozatokból ismert űrhajókat, de még az isaszegi csata is megelevenedett.

– Egy-egy ilyen terepasztal összeállítása hónapokat, éveket is igénybe vehet, melynek során több százezer építőelemet használunk fel – árulta el Kiss Károly, a KLIKKK Lego Rajongói Klub vezetője, aki szerint: a legózásban az a legjobb, hogy semmi sem vethet gátat a kreativitásnak. – Ezen kívül türelemre, kitartásra és bizony a spórolásra is megtanít a játék.

A két napos fesztivál keretében persze nem csak nézelődni lehetett, a szervezők külön termeket is biztosítottak a családoknak a közös építéshez.

– Én egy egész vízi világot építettem, cölöpökön állnak a házak és mindenki csónakkal közlekedik, vannak halászhajók és egy hadihajó is, ami megvédi a többieket – mutatta lelkesen alkotását az első osztályos Kirchner Márk, aki természetesen szüleit is bevonta a játékba.

Kiss Károly, a KLIKKK Lego rajongói Klub vezetője éppen az isaszegi csatát ábrázoló terepasztal építéséről mesél  
Fotó: Gergely Szilárd


– Nekem a vasútállomás tetszett a legjobban a kiállításon, teljesen olyan volt, mintha igazi lenne – mesélte a 7 éves Vukics Vanda, aki azonnal le is szögezte, hogy születésnapjára egy Lego készletet szeretne.De, hogy mitől ilyen népszerű ez az építőjáték? Hát attól, hogy minden egyes elem összeépíthető a másikkal.

Ez utóbbira ékes bizonyítékul szolgált, amikor 2008-ban – a Lego cég a fennállásának 50. évfordulóján – a fél évszázaddal ezelőtt gyártott elemeket, illetve a gyártósorról aznap legördülő kis kockákat illesztették össze a gyártók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!