Nagykanizsa

2016.08.23. 14:34

Már festik a fúrótorony makettet

Nagykanizsa – Már a Rotary telephelyén javítják azt a fúrótorony makettet, amit rövidesen a Csónakázó-tó közelében állítanak fel, hogy megőrizzék az utókornak a zalai olajbányászat emlékét.

Pásztor András

Mint arról korábban beszámoltunk: a város önkormányzata ajándékba kapta a fúrótorony makettet, amit – a szükséges engedélyek beszerzése után – a 61-es úton lévő körforgalomnál állítanának fel.

– A 8 méter magas makettet – amit annak idején a gépgyár dolgozói készítettek – az alsóbélatelepi üdülőből mentettük meg – mondta Ferenczy Zoltán ötletgazda, akinek közbenjárására a cég a városnak ajándékozta a 8 méter magas tornyot. – Sajnos, az elmúlt évtizedek alatt a vaslemezek megsínylették az időjárás viszontagságait, így cserére szorultak. Emellett az egész makett korrózióvédelmet kapott és most a torony festése zajlik.

Czigány János (balról) és Czerpán László a makettet festi

Mint azt Tóth Nándor alpolgármester elmondta: a makettet eredetileg az augusztus 20-i ünnepre szerették volna felállítani, de az engedélyek beszerzése sokkal hosszadalmasabb munka, mint azt előre gondolták. A torony így október, november környékén kerülhet a helyére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!