Nagykanizsa

2016.09.13. 19:05

Mentesítő járatra nem volt mód

Nagykanizsa - Sokszor kimarad a reggeli autóbuszjárat a Pacsa és Nagykanizsa közötti vonalon, mentesítő járatot pedig nem küld a tömegközlekedési vállalat.

Horváth-Balogh Attila

Az Újudvar-Morgánypusztán élő egyik utas, Bogos Mária lapunknak elmondta: a reggeli, kicsivel 7 óra után érkező buszjárat az elmúlt 3 hónapban legalább 7-8 alkalommal nem jött. Az utasok (köztük kanizsai munkahelyükre igyekvő felnőttek és iskolás gyerekek) általában türelmesen várnak a 8-10 perces eltéréssel érkező másik járatra, arra azonban már fel sem férnek, ha mégis, akkor csak nagyon összepréselődve. Nemrég szintén így volt, az eső pedig szakadt.

Olvasónk szerint mentesítő járatot kellett volna küldeni. Kuti Piroska, az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kommunikációs vezetője közölte: az említett napon, szeptember 5. reggelén a Pacsa-Nagykanizsa autóbuszjárat az indulás előtt meghibásodott. A forgalmi szolgálattevő ezért elküldte a Kilimán-Nagykanizsa járatot Pacsáig, az Újudvar-Nagykanizsa járatot pedig Gelseszigetig. Ennek köszönhetően csak 7 utasnak kellett a későbbi, Gelse-Nagykanizsa járattal utaznia. Rásegítő járat közlekedtetése indokolt lett volna, de erre nem volt kapacitás, mert más vonalon is műszaki hiba lépett fel. Gyakori kimaradásokról pedig nem tudnak.

Címkék#énykk#busz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!