Nagykanizsa

2016.10.17. 09:49

Mozgással az egészségért

Nagykanizsa - Vidám gyermekzsivaj töltötte meg a Bolyai-iskola tornatermét, ahol egészség és sport nappal folytatódott a Bolyai hét programsorozata.

Bálint Benedek

A múlt héten matematika verseny nyitotta a gazdag kavalkádot, de a gyerekek tájékozódhattak a pályaválasztásról is, sőt a városban történelmi sétán vettek részt. Ezúttal pedig minden a sportról és az ahhoz kapcsolódó egészségről szólt. A teremtájfutással indult a nap, melyben új sportággal ismerkedhettek meg a fiatalok, s talán ezáltal kedvet is kaphattak, hogy a valódi akadályok között mérettessék meg magukat a jövőben.

Fotó: Szakony Attila

- A terem verzió lényege, hogy térkép segítségével a gyerekek meghatározott pontokat érhetnek el, mely nagyon érdekes számukra, hisz' egy pillanatra sem álltak meg - mesélte Willmanné Kovács Edit testnevelő. - A kihívás nem csak örömet okozott számukra, hanem minden izmukat egyszerre mozgatta meg, ami kiválóan szolgálta a mozgást, ezáltal egészségesebbé téve a fiatalságot.

Fotó: Szakony Attila

Ezen kívül kosárlabdázás és ügyességi sorverseny is várta a gyerekeket, akik számos hasznos előadást hallgathattak meg többek között a fogápolásról. Élménybeszámolót tartott még a nap folyamán dr. Molnár Zoltán a Spartan Race versenyek megszállottja valamint Zborai Gyula paralimpikon, asztaliteniszező.

Ma az iskola diákjai a tudomány világával ismerkedhetnek meg, a hét további részében pedig a művészetek különféle ágaiba kapnak betekintést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!