Nagykanizsa

2015.08.15. 11:04

Sárdagasztás a terepjárókkal

Nagykanizsa - Szombaton már harmadik alkalommal rendezték meg a nagykanizsai motocross-pálya "térségében" a Kanizsai Off-Road Fesztivált, a terepesek dél-zalai szemléjét.

Kühne László

Pontosabban, a helyi közeget már bőven kinőtte a Kis-Balaton Off-Road Club szervezésében tető, illetve a verőfényes szabad ég alá hozott program.

Lebár János/balra háttérben/ és Kocsmár László - előtérben - viadala a quadosoknál a Nagykanizsán rendezett Off Road találkozón

- Még nem tartottunk a végén, amikor már biztos volt, hogy nevezett 64 egység, s külön örömteli számunkra az, hogy az érdeklődés, ahogy meg tudtuk ítélni, a tavalyi háromszorosa szurkolói részről - fogalmazott az off-road egyeület részéről Nagy Zoltán.

Már a péntek éjszaka folyamán nagy munkában voltak a szervezők, hogy a mezőny reggel 7 órától gyülekezhessen a depóban. 9.30-kor kerítettek sort a megnyitóra, 10-től pedig következett az úgynevezett házi verseny, amelyet két kialakított pályán rendeztek meg a kis-, közép- és nagy kategóriában. A délután azán már a sárgyorsulási versenyről, majd az azt követő sárhúzó versenyről szolt, hogy a nap végére már mindenki kellemesen kitikkadtan elemezhesse meglátása szerint a történéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!