Nagykanizsa

2014.06.21. 16:30

Száz éve született - A hosszú élet titka a mértékeltesség

Nagykanizsa - Illusztris vendégek és népes rokoni sereg köszöntötte szombaton Manci nénit 100. születésnapján a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban.

Dr. Papp Attila

Az első világháború kitörésének évében született Pétervári Jánosnét két fia, öt unokája és három dédunokája, Dénes Sándor alpolgármester, valamint Fliszár Károly főesperes is felköszöntötte a jeles napon. Mint azt Manci néni elárulta: a hosszú élet titka a mértékletesség, minden téren, még a szerelemben is.

Fotó: Gergely Szilárd

- Nemesvidi lány vagyok, hatan voltunk testvérek. Ami egy emberrel csak megtörténhet, én végigéltem azt életem során - emlékszik vissza évszázados élettörténetére az idős asszony. - Trianont, az I. és a II. világháborút, majd a kommunista diktatúrát, amikor mindenünket elvettek. A férjem csendőr volt, hét évig bújkált, majd Kádárék végül bebörtönözték. Fiatalon varrónőnek tanultam, de voltam én például tejfelvásárló is. Egész életemben vallásos voltam, az 1930-as években például a nemesvidi katolikus leánykört is vezettem - sorolja Manci néni. - A családban mindenki hosszú kort élt meg. Szerintem az a hosszú élet titka, hogy az ember sose legyen tétlen, és szeresse azt, amit csinál. Ne dohányozzon, és mindent mértékkel tegyen. A jófajta vörösbor is kismértékben gyógyszer, de méreg, ha valaki túlzásba viszi. Így van az ember mindennel, még a szerelemmel is. A mai napig aktív vagyok, például saját magamnak megtermelek a kertemben mindent. Fontos a lelki nyugalom, hogy az ember elégedett legyen az életével. És még valami: tudjunk megbocsátani is néha-néha...

Címkék#Nagykanizsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!