Nagykanizsa

2013.02.07. 14:51

Szerződést bontottak az Euroaszfalttal

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerződést bontott a 61-es főút Nagykanizsát elkerülő szakaszának építésével korábban megbízott Euroaszfalt Kft.-vel - közölte a Zalai Hírlappal a NIF Zrt. kommunikációs vezetője, Loppert Dániel.

Horváth-Balogh Attila

Emlékezetes: a 61-es elkerülő építését eredetileg 2010 végére kellett volna befejeznie az ENV61 Konzorciumnak, melynek az Euroaszfalt volt a vezetője, illetve végül már egyedüli tagja is, hiszen partnere, a Vegyépszer csődbe ment. Az út azonban máig nem készült el, pedig a NIF az utolsó pillanatig bízott abban, hogy a magára maradt Euroaszfalt be tudja fejezni a munkálatokat. Kötbérrel sújtotta a vállalkozást, s közben tárgyalásokat is folytattak a hogyan továbbról, sikertelenül.

Most Loppert Dániel arról tájékoztatta a Zalai Hírlapot, hogy a NIF Zrt. január végén megszüntette a kivitelezői szerződést az Euroaszfalt Kft.-vel. A kivitelezés folytatására február-március folyamán új közbeszerzési eljárást írnak ki, s eredményes közbeszerzést követően a munkaterületet 2013 nyár közepén veheti át a nyertes kivitelező. A kommunikációs vezető reményei szerint várhatóan 2014 kora tavaszára fejeződhetnek be a munkálatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!