Nagykanizsa

2016.02.11. 15:03

Több tízezren jönnek majd

Nagykanizsa – Nem csak nagy megtiszteltetés, de a hitünket megerősítő kihívás is, ami előttünk áll – ezt dr. Páhy János kiskanizsai plébános, egyházi bírósági helynök mondta lapunknak.

Horváth-Balogh Attila

Mint az nem régóta köztudott: Magyarország lesz a helyszíne 2020-ban a következő eucharisztikus világkongresszusnak, mely a katolikusok legnagyobb eseményének számít. A jó hírt Ferenc pápa jelentette be a közelmúltban lezajlott 51. kongresszust záró szentmisére küldött videoüzenetében, a Fülöp-szigeteki Cebuban. A kongresszuson csaknem 200 bíboros és püspök, illetve a világ 73 országából 12 ezer küldött vett részt.

Dr. Páhy János kiskanizsai plébános, egyházi bírósági helynök Fotó: Szakony Attila

Hazánkban a négy év múlva megrendezendő eucharisztikus világkongresszus immár a második lesz, az elsőre 1938-ban, Budapesten került sor. Ez a két világháború közötti Magyarország nagy eseménye volt, mely óriási tömegeket mozgatott meg, hiszen 50 ezren jöttek külföldről és 250 ezren utaztak fel a fővárosba a vidéki településekről. A Szent István halálának 900. évfordulóján megrendezett világkongresszus záró szentmiséjén közel félmillióan voltak a helyszínen, a Hősök terén. Még a városligeti tavat is le kellett csapolni ideiglenesen, hogy mindenki elférjen. A dunai hidak látványos díszkivilágítást kaptak, 14 templomot pedig kifejezetten a jeles alkalomra újítottak fel.

A világkongresszus résztvevői a Hősök terén 1938-ban. Még a városligeti tavat is le kellett engedni, hogy a hívek elférjenek Fotó: Fortepan

– A 2020-as 52. Eucharisztikus Világkongresszusra a legszolidabb becslések szerint is várhatóan több tízezer hívő érkezik majd hazánkba, ugyanis a legutóbbi Európában tartott találkozóra – melyre az írországi Dublinban került sor – összesen 50 ezer küldött regisztrált – hallottuk dr. Páhy Jánostól. – Az eucharisztia – így fogalmazzuk meg ma a gyerekeknek – tulajdonképpen az oltáriszentség, régen még azt is hozzá szoktuk tenni, hogy Jézus teste és vére, a kenyér és a bor külső színe alatt. Valójában minden szentmisében ezt ünnepeljük. Az eucharisztikus világkongresszusok célja tehát nem más, mint hogy a hívők hitükben, az eucharisztia iránti tiszteletükben még jobban elmélyedjenek. Az egy, vagy két hétig tartó katolikus világeseményen az eucharisztiával kapcsolatos ismeretterjesztő előadásokra, konferenciákra, körmenetekre és szentmisékre kerül  sor. Az első ilyen kongresszust a XIX. század végén rendezték meg Franciaországban, s volt, amikor évente, vagy két évente került sor rá, de napjaink gyakorlata a négyévenkénti lebonyolítás. A helyszínek változóak, a szervezők igyekeznek minden földrészre eljuttatni a világkongresszust. Érdekesség, hogy amikor először került hazánkba a katolikus világesemény, a közvetlenül előtte megrendezett kongresszus helyszíne ugyancsak a Fülöp-szigetek volt, akárcsak most...

Dr. Páhy János azt is elmondta: az akkori kongresszus megrendezésére évekig készült az ország, sőt 1928-ban még egy nemzeti próbát is tartottak. Most nincs ennyi időnk a felkészülésre, de az atya így is biztos benne, hogy az állam támogatásával sikeres, lelkiekben tartalmas világkongresszusnak adhat helyet Magyarország.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!