Nagykanizsa

2017.01.18. 16:17

Újra kiadták és bemutatták a Kiskanizsai szótárt

Nagykanizsa – A Magyar Plakát Házban mutatták be Markó Imre Lehel 1981-ben megjelent Kiskanizsai Szótár című tájnyelvi gyűjtésének reprint kiadását.

Pásztor András

A bemutatón elhangzott: az Együtt Kiskanizsáért Egyesület egy évvel ezelőtt kezdett dolgozni azon, hogy ismételten kiadhassák a könyvet.

Horváth Jánosné, az egyesület elnöke  és Németh József irodalomtörténész, a megyei múzeum volt igazgatója a szótárral Fotó: Szakony Attila

– Felkerestük az Akadémiai Kiadót, illetve a Pannonhalmi Főapátságot, amely Markó Imre Lehel szellemi örökségének tulajdonosa – mondta Horváth Jánosné, az egyesület elnöke, aki azt is elárulta: az újranyomott szótárból első körben száz példány készült, de a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb utánnyomásra van szükség.

A Kiskanizsai szótárban egyébként közel 20 ezer szócikk található, ami leginkább az ötvenes évekbeli nyelvi állapotot tükrözi. Persze olyan érdekes szavak és kifejezések is megtalálhatók benne, mint a zsömekes, a szijószék, a kukorcol, a kummancsos vagy éppen a hancsékos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!