Nagykanizsa

2016.10.12. 09:55

Uszkár díj, a legjobb segítőknek

Nagykanizsa - Idén is az „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesület legfőbb támogatói vehették az Uszkár díjat.

Benedek Bálint

Az egyesület megalakulása óta már sok változást megért, többek között telephelyet váltott, s minden évben fejlődik, ugyanis több millió forintos beruházásokat hajtott végre.

Fotó: Szakony Attila

– Tízezerhez közeli számú kutyát és több száz macskát gondoztunk, de ami a legfontosabb, juttatunk szerető családokhoz – fogalmazott köszöntőjében Maros Sándorné a szervezet titkára. – Az ezzel járó embert próbáló feladatokat egyedül nem tudtuk volna ellátni, ha nincsenek ott mellettünk a segítőink.Ezúttal három Uszkár díj talált gazdára az ünnepségen. Elismerést kapott egy fővárosi központú vállalkozás kanizsai szaküzletének vezetője, Győrfy Éva. Rajta kívül Czári Angelika valamint Sárdi Zoltán vehette át kitüntető címet. Mindketten sokat tettek azért, hogy a menhelyen élő állatoknak még könnyebbek lehessenek a napjaik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!