Nagykanizsa

2016.05.30. 15:21

Villámsebességgel gépelnek a diákok

Nagykanizsa – Szép eredményeket ért el a Thúry György Szakképző Iskola negyvenkét tanulója hazai és nemzetközi gépírás-, valamint szövegszerkesztés versenyeken.

Szabó Zsófia

Az ünnepélyes díjátadón Rábavölgyi Attila intézményvezető és Kalmár Izabella szaktanár elmondta: a Teörök Aladár Országos Versenyen egyénileg és csapatban is kimagasló teljesítményt nyújtottak a fiatalok. Gépírásból, az összesített pontszámok alapján a második helyet szerezték meg. Egyéniben Tanai Tamás János remekelt, első lett. A fiatalember virtuóz módon kezeli a billentyűzetet: tíz perc alatt több mint ötezer karakter hosszúságú szöveget is képes hiba nélkül legépelni.

Fotó: Szakony Attila

Vannak olyan thúrys diákok, akik idegen nyelven is villámtempóban kezelik a klaviatúrát. Mindezt többen az Intersteno nemzetközi versenyen is megmutatták. Köztük Túri Barbara, aki 24. lett, Nyári Petra pedig a 66.

A lányok német, finn, holland, spanyol és francia szövegeket gépeltek le rövid idő alatt, hiba nélkül. Ehhez – mint elárulták – nyelvtudás nem kell, csak ügyesség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!