Volt egyszer egy agrárképzés - 40 éves öregdiák-találkozó Kanizsán

Az utolsó évfolyamok egyike tartott 40 éves, jubileumi öregdiák-találkozót a minap abban az épületben, amely ma a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolájának ad otthont.

- A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Nagykanizsai Agronómiai Főiskolai Karának növénytermesztő szakán tanultunk, több, mint hatvanan az évfolyamban - bocsátotta előre az öregdiák-találkozó szervezője, Kovács László.

- Ez hároméves képzés volt, és mivel egyetemen 5 évig tart a szak, itt mindenbe "belenyúltunk" egy picikét. Habár a 6 szemeszter a növénytermesztésre volt kihegyezve, tanultunk mindent, amit egy mezőgazdásznak tudnia kellett: állattenyésztést, gépészetet, növényvédelmet, könyvvitelt. A legkeményebb tárgyak azonban a kémia, biokémia voltak, rengeteg reakcióegyenlettel. Az ország minden részéből érkeztek ide hallgatók, mert itt nem volt matematikából felvételi, csak biológiából és kémiából - ez nagy vonzerőt jelentett. A képzés során háromféle szakirányt lehetett választani: volt egy általános mezőgazdász szak, egy gyepgazdálkodói, valamint vetőmaggazdálkodási - az utóbbi érdekelt engem a legkevésbé, pedig azzal lehetett a legjobban elhelyezkedni.

A közösség tagjai társuk, a főiskolai évek alatt a kézilabdában jeleskedő Fodorné Vén Erzsébet beszámolóját hallgatják (Fotó: Szakony Attila)

- Sportban nem voltunk kiválóak, sőt, abból bizonyultunk a leggyengébbnek, fociban mindig kikaptunk, mert alattunk és felettünk is aktív sportolók tanultak, kézilabdában viszont a lányok egész jól szerepeltek. Az évfolyam egyébként vidám, összetartó csapat volt, egy körülbelül 30 fős kemény maggal, ami később 40-45-re bővült. Néhányan tartjuk a kapcsolatot, nekem például nagyon jó barátom maradt innét a Móron lakó Stettner János, egy igazi, belevaló sváb gyerek. Emlékszem, soha nem értünk oda a sváb bálba, mert vagy lerobbantunk a motorral, vagy ellopta belőle a benzint a gondnok, akit nemes egyszerűséggel csak Belfegornak hívtunk. A gyerekeink is ismerik egymást, ő nagygazdálkodó lett, én meg történelemtanár

- Sokfelé sodort minket az élet, de nem felejtettük el egymást, a tanárainkat és az iskolát. A szintén közülünk való Novreczky János például a Baranya megyei Birján község polgármestere. Ő volt közülünk a legszegényebb, mára azonban számos vállalkozása van, Erdélyben is működtet egyet, húsmarhákat hizlal, milliárdos lett. Sikeres ember, neki köszönhetően több nagy cég települt Birjánba, a falu lakóinak száma pedig a duplájára nőtt, és egy forintot sem vesz fel a munkájáért.

Kovács László hozzátette: a mostani,40  éves találkozónak különös színezetet adott, hogy lassan mindenki nyugdíjas lesz a csapatból, hiszen a többség 1955-ben született, akik közvetlenül az érettségi után kerültek ide.

- 1976-ban végeztünk, a főiskolai kart pedig 1979-ben szüntették meg. 1977-ben született egy határozat, hogy a körmendi és nagykanizsai agrárképzést leépítik, a tanárokat átveszi a keszthelyi egyetem - az okozta az itteni agrár kar vesztét, hogy Horn Artúr és fia, Horn Péter, országos hírű mezőgazdászok akkor kezdték el felfuttatni a kaposvári egyetem agrár karát, és hihetetlen erős minisztériumi kapcsolatokkal rendelkeztek. Ezért sajnos, Kanizsát „elmeszelték”, pedig itt minden infrastruktúra megvolt - jelezte.

Kovács László hozzátette: őt is rosszul érintette az iskola felszámolásának híre, pedig sokáig nem volt büszke, hogy ide járt, hiszen az agrárképzés az ő életében vargabetűt jelentett. Pszichológiára jelentkezett, de nem vették fel, majd biológia-földrajz tanári szakra készült, de abban az évben ez a szakpár éppen nem indult, így aztán a sorkatonai szolgálat következett. Utána szülei "tolták be" a kanizsai főiskolára, amit el is fogadott, mert magas óraszámban lehetett tanulni biológiát, biokémiát.

- Miután végeztem, 5 évig az ország egyik legrosszabbul teljesítő szövetkezetében, a nagyrécsei Vörös Október MGTSZ-ben dolgoztam - tette hozzá Kovács László. - Ennek az időszaknak az egyetlen hozadéka az volt, hogy ott ismertem meg a nejem. Mint mondtam, 5 évig bírtam itt Volt, hogy éjszaka elszabadultak a marhák és Nagybakónakon a szőlőt zabálták, nosza, kismotorra pattantam és vissza kellett terelni őket - nem hiányzott ez nekem. Egy szerencsés véletlen folytán el tudtam jönni ide, a Cserhátiba tanárnak. Elvégeztem a történelem szakot - most pedig már magam is nyugdíjas vagyok.

Dr. Szajkó István, Dömötör János és Kovács László

Dr. Szajkó István agrármérnök-mérnöktanár csaknem 38 éve tanít egy középiskolában, szakkönyveket ír, anatómiai oktatószoftvert készített - és természetesen, ő is ebben, az úgy látszik, igencsak kiváló évfolyamban végzett. Hallgatóként néptáncolt és irodalmi színpadot rendezett, utóbbiban nem egyszer kifejezetten modern darabokat láthatott a nagyérdemű diákság. És kedves helye volt a kanizsai főiskola pinceklubja, ahol még az Illés is fellépett.

- Hogy miért ide jöttem továbbtanulni? Eredendően mosonmagyaróvári vagyok és ugyan van ott mezőgazdasági kar, de öten vagyunk testvérek és négyen már ott tanultak - én lettem volna az ötödik Az édesapám is ott volt professzor és nem akartam a nyomukban járni - aztán végül, amikor itt befejeztük a tanulmányainkat, hazamentem és mégis, azt is elvégeztem. Majd Gödöllő következett, a mérnöktanári szak, és ismét Mosonmagyaróvár, végül ott doktoráltam. Mindehhez tényleg kiváló alapot kaptunk itt, Kanizsán, jók voltak a tanárok és az évfolyamunk is, egyikünk „húzta” felfelé a másikat a tanulásban, nálunk nem az volt a sikk, hogy nem tanulunk és az „Amerikába” járunk. Pontosabban jártunk az „Amerikába” is, a közeli Erdész-Csengery utcák sarkán álló mai Véndiófa vendéglőt hívták így anno - de soha nem felejtettük el, hogy van kötelességünk is - idézte fel.

Évfolyamtársuk, a répcelaki Dömötör János közel 40 éven át dolgozott az IKR Zrt.-nél, most pedig a termeléshez szükséges alapanyagok, műtrágyák, vetőmagok és még rengetegféle cikk kereskedelmével foglalkozik, a cég sárvári területi központját vezeti.

- Nem bántam meg, hogy ide jöttem, ettől az iskolától további inspirációkat kaptam, hogy tovább folytassam a tanulmányaim - mondta Dömötör János. - Barátságos, családias légkörrel találkoztunk itt és nagyon felkészült tanárokkal.

- Hogy mit üzennénk a mai fiataloknak? Hát azt, amit mi itt tanultunk: ha valamibe belekezdenek, akkor azt becsülettel, teljes erőbedobással és elkötelezettséggel tegyék. Másként nem megy, félgőzzel nem lehet érvényesülni ebben a brutális világban. Kemény munka, egymásra figyelés, csapatépítés és folyamatos tanulás - ez a siker titka.