Nagyrada

2015.04.12. 15:33

Ünnepi ebéddel vendégelték meg az öregeket

Nagyrada - Másként kellene gondolni az időspolitikára, mint eddig, annak stratégiáját ugyanis a legérintettebbek bevonásával lenne ajánlott elkészíteni, semmint azon gondolkodni, hogy vajon mi a jó nekik.

Horváth-Balogh Attila

A 82 esztendős Horváth László és neje (elöl), mögöttük Zsiga Zsolt, Anda Zoltán alpolgármester és Kovács Ottó képviselő
Fotó: Szakony Attila

Ezt Zsiga Zsolt, a Kis-Balatonhoz közeli Nagyrada polgármestere mondta vasárnap, amikor az önkormányzat nevében a település idős, 60 év feletti lakosait köszöntötték a közösségi házban. Az ünnepség keretében a polgármester a hagyományoknak megfelelően külön is köszöntötte a falu legidősebb hölgy és férfi lakóját. Előbbi a 92 esztendős Kása Jenőné, aki azonban nem tudott részt venni a rendezvényen, ezért neki később adják át az ajándékcsomagot. A 82 éves Horváth László viszont ott volt és köszöntötték is. Ez után az ünnepi ebéd, majd a helyi tánccsoport és az ovisok, iskolások kulturális műsora következett. A rendezvényen mutatták be Nagyrada megújult weblapját is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!