2013.12.16. 11:55
Gazdag évet zártak a borbarátok
A hét végén évzáró közgyűlését tartotta az Andráshidai Borbarát Kör
A hét végén évzáró közgyűlését tartotta az Andráshidai Borbarát Kör, amelyről Fábián István elnök küldött beszámolót, ebből idézünk.
Az elnök értékelte a 44 tagot számláló szervezet idei munkáját. E szerint 16 összejövetelt tartottak, hat kirándulást szerveztek. Szakmai programok keretében négy előadás a szőlészetről, borászatról szólt, és a négy házi versenyen hatvanféle saját bort minősítettek, a városrészi nagy borversenyen pedig 74 fajtát értékelt a szakértő zsűri. Az arany és ezüst minősítések száma igazolta a tanultakat ! Elsajátítottuk a pálinkafőzést is, erről 22 arany minősítés adott visszajelzést ez évben!
Tapasztalatszerző kirándulásainkon 16 minőségi versenybort kóstolhattunk szakszerű felvezetés után. Egyebek mellett eljutottunk Devecserbe, ahol a kastély könyvtárában Boldizsár Zsolt festőművész beszélt a vörösiszap katasztrófáról a kiállításán. Jártunk Szabolcs Péter szobrászművésznél, a hévízi tófürdőnél, a nagykutasi műemlék templomnál. Megismerkedtünk Zalavár múltjával, a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerével. Gasztronómiai élvezetekben is volt részünk, kóstolhattunk dobronhegyi vaddisznópörköltet, kutasi gulyást, gyenesi pincepörköltet, nagyradai vörösboros marhapörköltet és emlékezetes maradt a helyi főzőversenyünkön készült tárkonyos lapocka, újburgonyával,zöldbabbal.
Fábián István elnök