A fő kérdés: ki fizesse a révészt?

A fő kérdés, hogy az egyházak egyre kiterjedtebb működését, államtól átvett szerepeinek költségét az állam fizesse, vagy saját, önálló gazdálkodásukat kibővítve önállóan finanszírozzák a közösségüknek nyújtott szolgáltatásokat? Olcsó és populista megközelítés lenne leegyszerűsíteni a választ, ami úgy hangzana, hogy aki fizet, az muzsikáltat. A probléma sokkal összetettebb. A lelki gondozás, az egyházközségek működése nem nélkülözheti az állami támogatást. Az állam és az itthon működő egyházak együttműködésében nem ezek finanszírozása a komoly tétel, hanem az államtól, önkormányzatoktól átvett intézményeké. Az állam és egyházak szétválasztásának elve ezzel felborulni látszik. Közvetlen ismereteim vannak egyik alföldi kisvárosról, ahol az önkormányzat átadta az egyetlen általános iskolát az egyháznak. Tanévnyitó a templomban, misével egybekötve. Az érintett szülők eltérő felekezeti kötődésére, nevelési elveire tekintet nélkül. Aki nem kívánja ebbe az iskolába járatni a gyermekét, 18 kilométerre talál állami intézményt.

Kialakult az állami vezetés és az egyházak sajátos szimbiózisa, egymásrautaltsága. A vezető pártok politikai szándékai gyakran szerepelnek a szószékeken, ezt honorálja az állam az egyházak folyamatos szerepnövelésével. Ez a hívő (vagy éppen szabad gondolkodó) emberek számára nehézségeket támaszt és korlátozza a szabadságukat. Véleményem szerint ez a gyakorlat egy homogén katolikus felekezetű latin amerikai országban elfogadott és általános lehet. Itt Európa közepén a második évezredben már nem. Az állampolgárnak alkotmányos jogai biztosítása, az egyenlőség és szabadság fenntartása tekintetében az államnak van felelőssége, az egyházaknak nincs. Ezért helytelenítem, ha olyan szerepeket ad át az állam, amit mi, állampolgárok csak a demokratikusan választott kormányzattól várhatunk el.