Olvasó

2015.05.05. 07:15

Benedek Elek nyomában

A Teskándi Csukás István Általános Iskola hetedikesei öt napot tölthettek Erdélyben, Székelyföldön a „Határtalanul – Elek apó meséi” című pályázati program keretében.

Civil Tudósítónktól

Nagyon jól éreztük magunkat- meséli Oláh Zsombor. Csodálatos tájakon jártunk, mesebeli vidékekkel ismerkedtünk meg: a Medve-tó, a Békás-szoros, a Gyilkos-tó, a Király- hágó mindenkit lenyűgözött.

Rám különösen nagy hatással voltak a környék történetei, legendái. De szinte lehetetlen felsorolni azt a rengeteg várost, ahol jártunk, azt a sok-sok élményt, amit megéltünk, s az ott élő emberek kedvességét.

Árva gyerekeknek adományoztunk a dévai Szent Ferenc Alapítvány Gyermekotthonában. Szabó Anna adja át személyes ajándékát.

Négy iskolában is megfordultunk- kapcsolódik be a beszélgetésbe Bolgár Emese. Székelyudvarhelyen, Vargyason, Madarason és Marosvásárhelyen is nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket. Egy rövid kis műsor keretében mutattuk be szűkebb hazánkat, szülőföldünket és iskolánkat.

Megható volt az ottaniak vendégszeretete, figyelmessége. Persze végül valahogy mindig előkerült egy focilabda is - mondja Lelkes Marcell. Így könnyen ment az ismerkedés a helyi gyerekekkel. Én már jártam Erdélyben korábban- folytatja Marci- a szüleimmel Csíksomlyón, de ennek a kirándulásnak most teljesen más volt a hangulata.

Hazai süti kóstolóra invitáltuk a székelyudvarhelyi magyar iskola 7. osztályos tanulóit akikkel jó barátságot kötöttünk.

Máriaradna, Marosillye, Székelyudvarhely, Korond, Nagyszeben, Körösfő, Déva - sorolják egymás szavába vágva. Hógolyóztunk a Bucsin-tetőn, árva gyerekeket ajándékoztunk meg a dévai Szent Ferenc Alapítvány árvaházában, süti kóstolót tartottunk Székelyudvarhely belvárosában, hegyet másztunk, helyi finomságokat kóstoltunk Marosfőn az esztenán, a pásztorok nyári szálláshelyén, rengeteg medvés történetet hallottunk – nevetnek. Meglátogattuk Benedek Elek dédunokáját, Szabó Rékát Kisbaconban, Máthé Ferenc bácsi fafaragó mester történeteit hallgattuk, meglestük a korondi fazekasok fortélyait.

Elfáradtunk, persze – mondja Zsombor - de ez minden áldozatot megért, és a rengeteg élmény egy életre kárpótolt bennünket. Hálásak vagyunk osztályfőnökünknek, Mersitsné Bandics Lívia tanárnőnek, hogy segítette ennek az utazásnak a létrejöttét.

S hogy visszatérnének-e Erdélybe? Ha előre megbeszéltük volna, sem mondhatták volna ilyen egyszerre: Mikor indulunk?

Mersits Lívia tanárnő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!