Olvasó

2016.07.07. 12:02

Isztria az én Toscánám

A Zalaegerszegi Városi Vegyeskar 2016. június 30. és július 3. között részt vett az Isztriai Nyári Fesztiválon Lanternán, ahova karnagyunk, Kovács Kata „ütős” repertoárt állított össze.

Civil Tudósítónktól

Első fellépésünk helyben volt a Lanternai Üdülőközpontban. A gazdag, színes műsorfolyamban több magyar, lengyel, litván és spanyol együttes szerepelt. A kórusok mellett tánckarok és kisebb létszámú zenekarok is felléptek ragyogó népviseleteikben, csodálatosan díszített hangszereikkel. Öröm volt nézni a sok fiatal énekest és zenészt. Az általunk énekelt jazz-es blokkba Kata belecsempészett egy kis magyaros virtust is, így felhangzott Bárdos Lajos: „Régi táncdal"-és a sokat énekelt „Dana-dana" is. Az utolsóként fellépő, zömében fiatalokból álló Zalaegerszegi Városi Fúvószenekarral pedig együtt énekeltük el a Funiculi, Funicula c. közkedvelt művet, amelyet Lucano Pavarotti is mindig műsorára tűzött. /A híres nápolyi dal Luigi Denza szerzeménye, a Vezúvra felvezető siklóvasút /funicolare/ átadása alkalmából született 1880-ban!!! Később e dallam megihlette Richard Strausst is, bele is építette Aus Italien c. szimfóniájába, mert hangzása után olasz népdalnak érezte. Mikor Denza megtudta ezt, beperelte Strausst, akit a bíróság jogdíjfizetésre kötelezett./

A 10 műsorszámot felölelő nemzetközi koncert nagy sikert aratott a nézők körében. Késő este emelkedett hangulatban tértünk nyugovóra.

Másnap este a szervezőség kérésére a Lanternától 13 km-re lévő városkába, Porecbe érkeztünk buszokkal. Itt egy olaszos hangulatú tér volt a fellépés helyszíne /Trg Slobode – Szabadság-tér/.

A négynapos turné során bőven jutott idő megismerkedni Isztria legszebb városaival is. Jártunk Trieszt-ben, ahol ámulva bolyongtunk a fenségesen hófehér Miramar kastély fényűző termeiben. Kihajóztunk Rovinj kikötőjéből, és 2,5 órát töltöttünk az Adrián kisebb-nagyobb szigetek mellett elhaladva. Hajónkat vidám delfincsapat kísérte egy szakaszon, hatalmas „salto mortale" ugrásaikkal remek fotó-témát szolgáltatva. Pulát is felfedeztük, a már szinte kötelezővé vált amfiteátrum- és agóra látogatást is letudtuk a 35 fokos melegben. Az utolsó nap ismét Porecben telt el, ahol az Óvárosban tettünk hosszú sétát.

Hazafelé az úton lelkesen emlegettük az átélt kalandokat.

Útra fel tehát! Mindenkinek tiszta szívből ajánlom Isztriát! Ha tehetném, máris visszafordulnék!

Horváth Tamásné

kórustag

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!