Olvasó

2015.12.23. 15:01

Mennyből az angyal

Ez a történet nem is olyan régen, nem is olyan messze tőlünk, a XX. század első felében történt.

Olvasó

A melegen fűtött szoba ablakából nézte az ezüstfehérbe öltözött tájat. Idén valahogyan, az elmúlt évekhez képest szokatlanul sok hó esett, ami mindent vastag, fehér bundába öltöztetett.

Közeleg a karácsony, az év vége, és vannak emberek, akik ilyenkor - amolyan - összegzést végeznek magukban. Miként gyarapodott a gazdaság, hogy fejlődtek a baromfiudvar állatai. A vetések, a virágzó gyümölcsfák milyen örömöt vagy bosszúságot hoztak. A falusi ember más értékrendet követ, másként éli hétköznapjait és ünnepeit.

No és ami a legfontosabb egy családban, a gyermekek. Ők mennyit fejlődtek testben, lélekben és tudásban, az eltelt egy év alatt. Büszkén nézett rajtuk végig, és örömmel állapította meg a változásokat.

Amióta férje meghalt a háborúban, hárman éltek a családban.

Közel lakott a falu központjához, ahol egy parányi kis templom hívta imára az itt élőket. Kicsit távolabb volt egy ipszilon alakú utca, melyet a helybeliek tréfásan csak "gatyaláb" utcának kereszteltek el. Közel folyt a Kerka patak, amely időnként megáradt és az udvarokat is elöntve sok kárt okozott. Előfordult olyan esztendő is, amikor ez két alkalommal megismétlődött.

A vízparton bőségesen nőtt a fűz és nyárfa. Ezekből famelencét és disznóvágásnál használatos sózóteknőt lehetett készíteni.

Nyaranta egy házaspár érkezett, akik ezzel foglalatoskodtak. A férfi sötétbarna képű, a nő rendkívül fehérbőrű és széparcú volt. Tarka ruhája és fejkendője eltitkolta éveinek számát.

A férfi készítette a falusiak udvarán az előbb említett fa alkalmatosságokat, edényeket. Nagy vászontáskájából elővette a faragóbaltát, vésőket és egy kis, kapához hasonló különleges szerszámot. Ezzel mélyítette a tekenyőt, valami elmondhatatlan hozzáértéssel. Minden csapás után csak úgy fordultak ki a forgácsok a nyersnek tűnő fából. Kevés pénzt és élelmet kaptak a munkáért. De ők készítették a különböző méretű fakanalakat is. Amikor nem végeztek el egy nap alatt, a szénáspajtában kaptak helyet, éjszakára. Az emberek a férfit csak Józsefnek szólították. Ő békésen tűrte, pedig lehet, hogy nem is ez volt a valódi neve.

Aztán, amint érkezett, olyan hirtelen tűnt el a pár, hosszú időkre. Csak a decemberi és januári disznóvágások idején bukkantak fel újra. Ilyenkor az asszony szép, cikornyás beszéddel elkérte a disznógyomrot, és nagy örömmel távoztak.

Azon a télen hihetetlen nagy hóbuckákat épített a vihar, és a szokatlanul hideg időt a csípős szél még elviselhetetlenebbé tette. Aki csak tehette, a házában maradt. Az ebek is elbújtak, nem nagyon hallatták a hangjukat.

Csend volt. Karácsony előtti várakozás. A leltárkészítés mellett van idő átgondolni azt is, kit bántottunk meg szóval vagy cselekedettel. Ilyenkor a becsületes ember talán bűnbánatot is érez a történések miatt.

Kint már halvány lámpa pislákolt, sötétedett, de azért végig lehetett látni a vékony utcán. A kora esti csendet a kutyák iszonyatos ugatása verte fel. Az út végén két imbolygó alak tűnt fel, akik egyik kaputól a másikig jártak. Volt, ahonnan elkergették őket, és olyan hely is akadt, ahol szóra sem méltatták az idegeneket. Olyan is akadt, aki a fényt eltakarta a lakásban, azt a benyomást keltve, mintha nem is lennének otthon.

Szemmel láthatóan egyre nehezebben vonszolták magukat, de az ajtók csak nem nyíltak meg előttük. Ahogyan közeledtek a falu belsejébe, a kutyák egyre nagyobb zajjal fogadták őket. Kik lehetnek ezek a fura alakok? - kérdezte az asszony gyermekeitől, amint bámultak ki az ablakon.

Közelebb érve látta, amint egy férfi és egy összegörnyedt női alak bontja ki magát a sötétségből. Elhúzta gyorsan  függönyt, hogy ne láthassák, de már késő volt.

A férfi nem bírta tovább vonszolni a nőt, aki ájultan puffant a hóba. A házból az asszony kabát nélkül futott ki a dermesztő hidegben. Az ajtóból két kisgyereke nézte a történéseket. A férfi  fáradságtól kimerülve mondta el, hogy párja az utolsó hónapban van és hamarosan szülni fog.

Az istálló és a ház közötti kamrában találták magukat, ahol jó meleg volt, mert itt főzték az állatok ételét.

Amint a ruhák lekerültek, a házigazda akkor ismerte meg őket. A teknővájó József és párja voltak. Édes terhét odáig cipelte csak, mert hamarosan a hideg téli éjszakában egy csepp gyermek harsány hangja jelezte, hogy megérkezett ebbe a szép, új világba. Ellátta őket meleg ruhával, élelemmel, tejjel, mindennel, ami tőle telt.

Így köszöntött be karácsony szent estéje. Kint ordító hideg, bent emberséges meleg. Két napot maradtak még, aztán összepakolták szegényes dolgaikat, és így már hármasban indultak neki az ismeretlennek.

A gazdaasszony kezét jobbról, balról gyermekei fogták, amint utána tekintettek a nagy hóbuckákon átgázoló párnak. Szeme sarkából egy gyöngy kezdte meg lassú mozgását, aztán egy másik is. A fény megtört rajta és aranyos szikrázással, mintha valami csíkot húzott volna, majd megállt és csillagként ragyogott. Arca kellemesen melegedni kezdett és valami nagyon-nagyon puha ölelést érzett, amely mindhármukat betakarta. Nem látott semmit, de tudta, érezte, ez nem lehet más, csak a mennyből egy angyal.

Szöveg: Jánosi Ferenc, illusztráció: Zentai Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!