Olvasó

2017.02.15. 15:06

Michaela, a volt Deákos diák

Idén már 30 éve, hogy befejeztük tanulmányainkat a Deák Ferenc Szakközépiskola óvónői szakán 1987-ben.

Olvasó

Ez alkalomból egy rendkívüli osztálytalálkozót szerveztünk, melynek részese volt Dr. Bogár Lászlóné Erika néni osztályfőnök is. Budapesten az Erkel Színházban Bizet: Carmen című operájának előadását néztük meg, de nem akár milyen apropóból.

Michaela szerepében volt osztálytársunk Horváth Zita remekelt, aki már több éve /2001-2002-es évadtól/ az Operaház primadonnája Váradi Zita néven. Sokunk első operai élménye eredeti francia nyelven tolmácsolva felejthetetlen volt mindannyiunk számára. Amikor Zita megjelent a színpadon fantasztikus hangjától megborzongtunk, könnycseppek gördültek, melyeket nehéz volt megfékezni. Rendkívüli élmény volt Őt hallgatni, előtörtek a régi emlékek. Az énekórák, Buday tanárnő társaságában.

–Na! Zita mit tanultál? Énekelj egyet!- és mi hallgattuk némán, mint most! Lélegzetet is alig vettünk, amikor éppen Ő volt a színpadon. Aztán részesei voltunk a hatalmas tapsviharnak, mely tőlünk és a többi 1400 embertől neki és kollégáinak szólt. Előadás után egy étteremben ülve egymás szavába vágva osztottuk meg az emlékeket, ezúttal nem a saját életünk emlékeit, hanem a közös, együtt átélt élményeket.

Fotó: olvasó

Városnézésen is voltunk, de bevallom abból nem sokra emlékszem, hiszen annyi volt a mondanivaló, hogy még a gyönyörűen kivilágított Budapest sem tudott bennünket elkápráztatni. Hazafelé, a buszban elcsendesedve figyeltük a várost, melyet otthagytunk, és tudtuk, hogy valami véget ért, de emléke bennünk örök. Mint azoké az éveké is, amelyeket iskolánknak köszönhetünk. Erika néni sokszor átsegített bennünket a nehézségeken, bátran fordulhattunk hozzá. Nem csak tanár és osztályfőnök volt egyben, hanem egy kicsit mindannyiunk jóságos, de szigorú szülője is.

Hálásak vagyunk mindazoknak a tanároknak, akik utunkat egyengették, akik számára fontos volt az a fajta alaposság mellyel tanítottak bennünket. Büszkék vagyunk arra, hogy részesei voltunk ennek a képzésnek, és minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy tovább adjuk, alkalmazzuk ezt.

Remélem, még vannak olyan kollégiumok is, melyek annyi energiát fektetnek a fiatalok közösségi életébe, mint a miénk volt. Talán még vannak még Marika nénik, Olga Nénik, Magdi nénik, Ibi nénik, akik sokat tettek azért, hogy a mi osztályunk egy ilyen rendkívüli osztály lett.

Tóth Valéria, szervező

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!