Olvasó

2016.05.23. 11:49

Párban vagyunk egészek

Alsópáhok - Nádler László Párban című köztéri szobrát avatták fel szombaton Alsópáhokon. Tamássy Teréz küldött tudósítást az eseményről.

Civil Tudósítónktól

Czigány Sándor polgármester köszöntőjében elmondta, ez az alkotás azért is különleges, mert a művész kifejezetten ide szánta, köszönete és szeretete jeléül, hiszen - ha nem is Alsópáhokon született, hanem Keszthelyen - itt élte meghatározó gyermekéveit. A neves festőművésznek és szobrásznak már volt önálló kiállítása Alsópáhokon, innen eredt az ötlet: legyen egy köztéri szobra.

Dr. Cséby Géza, Nádler László, Czigány Sándor Fotó: Kozma Zoltán

A mű a polgármesteri hivatal és a posta előtt, mintegy a falu főterén kapott helyet, emelte ki a polgármester, a szobor üzenetét pedig így fogalmazta meg: párban élünk, így vagyunk egészek, erről szól az élet.

Az alkotás bár nonfiguratív, nem hat idegennek a konzervatívabb ízléskörben sem, méltatta a szobrot dr. Cséby Géza irodalom- és művelődéstörténész. Szerethető, hisz a község szerelmesének köztéri szobrát láthatjuk, ami a szeretetről, a szerelemről, férfi és nő összetartozásáról, egymásra utaltságáról szól.

- Kapcsolataink is csak akkor működhetnek jól, az isteni rend szerint, ha szilárd talapzaton állnak, mint ez a festett beton alkotásom - mondta az alkotó, Nádler László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!