Olvasó

2015.10.21. 10:22

Söjtör-Zsitkóc öregfiúk mérkőzés

A két település közti kapcsolat újabb színfolttal gazdagodott október 17-én délután. Az apropót az adta,hogy a "haza bölcse" 1803-ban ezen a napon született Söjtörön, a Deák család pedig a ma Szlovéniához tartozó Zsitkócról származik.

Civil Tudósítónktól

A két település civil szervezetei az utóbbi időben rendszeresen részt vesznek egymás rendezvényein. A rangadót mindkét edző alaposan előkészítette: Bacsi László a mérkőzésre 3 idegenlégióst is "szerződtetett" valamint a pályára küldte a mezőny legszebb játékosát, Bacsi Szabinát, és a remek kondícióban levő 65 éves Gál Zolit.

Tóth Sándor, a hazaiak trénere a Söjtöri Retro Klub segítségével a feltételeket biztosította, majd harckész állapotba hozta a '80-as,'90-es évek söjtöri "aranylábú" gyerekeit. A mérkőzést megelőző napon a két szövetségi "kapitány" személyesen is találkozott, egyeztették a szabályokat, s a bundagyanút elkerülvén nyilvánosságra hozták a várható eredményt (6-6)

Szombaton a déli órákban az égiek "könnyekig meghatódtak" az esemény hallatán,de ez nem szegte kedvét annak a kb. 50 főnek, aki játékosként, nézőként részese volt a nemzetközi eseménynek a söjtöri iskola füves pályáján. Közönségszórakoztató pillanatokkal tarkított, küzdelmes, sportszerű mérkőzést láthattak a jelenlévők. A nagyrészt ősz halántékú játékosok bebizonyították,hogy az idő előrehaladtával ugyan a gyorsaságuk csökkent,de játékszenvedélyük, technikai tudásuk, s a szívvel lélekkel küzdeni akarásuk semmit sem változott. A 60 percnyi játékidő végén igazságosan osztoztak a 8 gólon a csapatok,ezért az izgalmakat fokozandó büntetőrúgásokra került sor,melyből a zsitkóciak kerültek ki győztesen. A mezőnyből kiemelkedett a közönség, akik olyannyira együtt éltek a játékkal, hogy egyikük még a büntetőpárharcba is beszállt.

A 3. félidőre az IKSZT emeleti termében került sor, ahol szurkolók,játékosok együtt múlatták az időt. Nyelvi akadály nem lévén megbeszélték az izgalmas pillanatokat, s közösen énekelték a szebbnél szebb nótákat. A jó hangulatról Bacsi Feri és Bacsi Lajcsi gondoskodott, akik nemcsak a labdával, de a harmonikával is remekül boldogultak.

Egy focimeccsen természetesen a gólok száma is fontos, de a nap igazi értéke a sportolással, barátkozással közösen eltöltött idő,melyre évek múltán is szívesen gondolunk majd vissza.

Klujber László

Címkék#Söjtör

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!