Külpolitika

2022.08.09. 10:53

Menczer Tamás: Magyarország tartja magát az „egy Kína” elvhez

A politikus hangsúlyozta, aggodalommal tölti el a magyar kormányt, hogy a világ más tájain is feszültségek ütik fel a fejüket.

A magyar külpolitika továbbra is következetesen tartja magát az „egy Kína” elv alkalmazásához – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésében kedden.

Őszintén reméljük, hogy a Tajvan körüli helyzet nem fog eszkalálódni, és a világ meghatározó hatalmai minél előbb visszatérnek a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló együttműködéshez

– fogalmaz Menczer Tamás.

A politikus hangsúlyozza, hogy a magyar külpolitika fókuszában hosszú hónapok óta a béke áll. A kormány álláspontja szerint a szomszédban zajló háborúra, az általa okozott szenvedésekre és gazdasági bajokra csak a béke jelenti a megoldást.

Ugyanakkor aggodalommal tölti el a kormányzatot, hogy a világ más tájain is biztonsági válságok, feszültségek ütik fel a fejüket.

A jelenlegi helyzetben egyáltalán nem hiányzik nekünk az, hogy a világ két meghatározó nagyhatalma konfliktusba kerüljön egymással, még ha a konfliktus földrajzilag messze is helyezkedik tőlünk

– tette hozzá a bejegyzésében Menczer Tamás.

Borítóképünkön Menczer Tamás. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában