Jogállamiság

2023.06.21. 20:54

Varga Judit: a magyar elnökség az EU alapvető értékeinek megerősítéséért dolgozik majd (videó)

Magyarország a 2024 második félévében esedékes uniós elnöksége alatt keményen dolgozik majd azért, hogy fenntartsák és megerősítsék az Európai Unió (EU) alapvető értékeit, így a jogállamiságot – írta az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

MW

Forrás: Varga Judit Facebook-oldala

Varga Judit beszámolója szerint svéd, belga és spanyol kollégáival, valamint Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztossal folytatott eszmecserét a stockholmi miniszteri szimpóziumon, ahol a jogállamiság és a demokrácia kérdése volt terítéken.

A miniszter tájékoztatása szerint négy célkitűzést fogalmaztak meg „a jogállamisági viták ma már reménytelenül összekuszálódott szövevényének kibogozása érdekében”.

A tárcavezető azt írta, ahhoz, hogy az EU értékközösséggé váljon, egyértelmű standardokra van szükség, amelyek megalkotása a tagállamok feladata. Az uniós intézmények számára is meg kell határozni ilyen standardokat, az intézményeknek pedig olyan eszközöket kell létrehozniuk, amelyek biztosítják, hogy ők maguk is megfeleljenek ezeknek a követelményeknek – tette hozzá.

Varga Judit állásfoglalása szerint szigorú módszertanra van szükség a jogállamisági jogsértések azonosításához és az intézkedések szükségességének és arányosságának biztosításához. 

A „média által keltett hisztéria és boszorkányüldözések” helyett objektív eljárásokra van szükség

– hangoztatta.

Aláhúzta, hogy a jogállamisági mechanizmusok csak akkor működnek, ha az érintett intézmények és tagállamok úgy tekintenek azokra, hogy értük vannak, és velük együttműködésben alkalmazzák azokat. 

Ellenkező esetben megosztottságot és kölcsönös bizalmatlanságot szülnek – írta a miniszter, aki szerint újra fel kell fedezni a konszenzus kultúráját.

Negyedikként, az EU Tanácsa soros elnökeként Magyarország arra fog törekedni, hogy ismét a Tanács váljon a jogállamisággal kapcsolatos eljárások központjává – ismertette.

Az EU értékközösség. A korábbi magyar elnökség tapasztalatára és „partnereink munkájára is építve, a kölcsönös bizalom és tisztelet erősítéséért dolgozunk” – írta Facebook-bejegyzésében Varga Judit.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában