Enyhülés

2023.07.30. 21:44

A tűzoltók ellenőrzés alá vonták az Olümpia környékén pusztító tüzeket

A térség településeinek vezetői gyújtogatásra gyanakodnak, melyeket a gyanú szerint az ingatlanárak leszorítása érdekében követhettek el.

MW

A tűzoltók a görögországi Volos ipari területén 2023. július 28-án

Forrás: Anadolu Agency via AFP

Fotó: Costas Baltas

Több tüzet is ellenőrzés alá vontak a tűzoltók az a Görögország nyugati részén lévő Olümpia romváros környékén vasárnapra virradóra, egy embert gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek - jelentették be helyi hatóságok.

A görög közszolgálati rádió azt közölte, a romváros környékén alig néhány száz méterre a romoktól sikerült megállítani a lángokat, hozzátéve, hogy gyújtogatás gyanújával egy embert őrizetbe vettek.

A térség településeinek vezetői gyújtogatásra gyanakodnak, melyeket a gyanú szerint az ingatlanárak leszorítása érdekében követhettek el, valamint azért, hogy a felperzselt termőföldeken olajfákat és szőlőt ültethessenek.

A görög meteorológiai intézet az elkövetkező napokra az ebben a szezonban szokásos 36 fok körüli hőmérsékletet jelzett előre, míg néhány nappal korábban a hőmérő 40 Celsius-fok fölött járt.

A görögországi polgári védelem, valamint a tűzoltóság emlékeztetett arra, hogy több régióban még mindig a második legmagasabb riadó van érvényben a szárazság és a hőség miatt.

A csaknem két hétig tartó hőhullám csütörtökre enyhült.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában